Deákné B. Katalin

Anya, taníts engem! 1. - Fejlesztési lehetőségek és játékötletek születéstől 3 éves korig

Sokféle elképzeléssel és módszerrel találkozhatunk, ha a gyerekek fejlesztésének témájában kutakodunk. Vannak szakemberek, akik úgy vélik, hogy a gyermeket hagyni kell a genetikailag programozott úton haladni, külső támogatásra semmi szükség. Mások nagyon magas elvárásokat fogalmaznak meg a gyermekfejlesztésben, és módszereikben erőteljes ráhatással próbálják a lehető legtöbbet kihozni a gyermekből. A jó megoldás minden bizonnyal a két álláspont között van. A ma és a közeljövő világa újabb és újabb kihívások elé fogja állítani a felnövekvő nemzedéket. Fontos, hogy a gyermekek már életük első éveiben sokféle ingerrel találkozzanak, ezáltal nyitottá váljanak az új dolgok befogadására, gondolkodásuk rugalmas, viselkedésük érdeklődő, hozzáállásuk kreatív legyen. A gyermekek fejlesztése a legtöbb társadalomban két síkon zajlik. Hazánkban általában két-három éves korban, a bölcsődében vagy az óvodában találkozik a gyermek először az intézményi fejlesztés módszereivel. A szülőknek az első években, később az együtt töltött időben van lehetőségük arra, hogy gyermekük fejlesztésében részt vegyenek. E kiadványban a szülők találnak a gyermekük fejlesztését, nevelését szolgáló – foglalkoztatási ötleteket (napi lebontásban), – egyéb játéklehetőségeket, – a beszédfejlődést előmozdító mondókákat, – nevelési tanácsokat, – sőt egyes játékszerek fejlesztő funkcióiról is olvashatnak. A javasolt tevékenységek a kicsi érzékelésének finomítását, kognitív és értelmi képességeinek fejlődését, viselkedésének formálását, érzelmi életének gazdagítását segítik.

Nyelv magyar
Kiadó Tudatos Lépés Kft.
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 248
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 384 g
Méretek (Sz-M-H) 165-220-12
EAN 9786155894169
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A király elefántja /Sigwulf 2.
-83%
Tim Severin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
1,95 €
Szabad a pálya - Vajon mit mond a tudomány a bevándorlásról? (képregény)
-10%
Bryan Caplan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Minecraft: Útmutató a PVP-játékokhoz
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,80 €
10,62 €
Rettenetes örömeim - Életem története (új kiadás)
-10%
Enzo Ferrari
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,13 €
PONS Nyelvtan 3 lépésben - Francia A1-B2 - Felfedezés, megértés, gyakorlás
-10%
Michael Deneux
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Dian Fossey - A hegyi gorillák megmentője
-10%
Susanna Leonard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
Szíves fogadtatás - Margó Könyvek
-10%
Vesna Lemaić
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A megváltó - Skandináv krimik (zsebkönyv)
-10%
Jo Nesbo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,75 €