Woody Allen

Apropó nélkül - Önéletrajz

Woody Allen régóta várt memoárját tartja kezében az olvasó, amelyben korunk egyik legmeghatározóbb filmes személyisége páratlan részletességgel, leplezetlen őszinteséggel és természetesen a tőle megszokott humorral idézi fel viharos életét. Megismerhetjük a neves rendező brooklyni gyerekkorát és humoristaként végzett első munkáit, és bepillantást nyerhetünk a televíziózás hőskorába, amikor szövegíróként a műfaj legnagyobbjaival dolgozhatott együtt. A kezdeti nehézségek és a stand-up előadói korszak után Allen egy életre elkötelezte magát a film mellett, ahol aztán sikert sikerre halmozott. Az olvasó életteli és izgalmas beszámolót kap az első vígjátékok (köztük a Fogd a pénzt, és fuss!) készítéséről, majd a több mint hatvan évet átívelő, elképesztően termékeny pálya legjobb és legnehezebb pillanatairól. Szóba kerülnek a nagy klasszikusok, köztük az Annie Hall, a Manhattan, a Hannah és nővérei, egészen a legutóbbi évtizedek alkotásaiig. És persze nem maradhatnak ki a házasságok, a szerelmek, a híres barátok, a jazz, a könyvek és a színdarabok sem. A számtalan felidézett anekdotából sok minden kiderül a mester félelmeiről és hibáiról, de emlékei közt szemezgetve a szerző azokra is sort kerít, akiket szeretett, akikkel együtt dolgozott, és akiktől tanult. A filmtörténet élő klasszikusának végtelenül szórakoztató, meghökkentően őszinte, gazdag és szellemes emlékiratában az olvasó megtalál mindent, amit tudni szeretett volna Woody Allenről – de sosem merte megkérdezni…

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 462
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 522 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-30
EAN 9789634753575
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A megtört szívű - Milliárdos Corisik 1.
-10%
Ruth Cardello
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,38 €
Here Without You - Itt nélküled - A sorok között 4.
-10%
Tammara Webber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
The Darkest Star - A legsötétebb csillag - Originek 1.
-10%
J. L. Armentrout
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Beyond What is Given - Többet érdemelsz - Flight + Glory
-10%
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Outlander 8. - Szívem vérével írva 1. (puha)
-10%
Diana Gabaldon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €
Hotshot Doc - A menő doki
-10%
R. S. Grey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Aristotle és Dante az élet sodrásában - Aristotle és Dante 2.
-10%
Benjamin Alire Sáenz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,55 €
Állatkert a kastély körül
-10%
Gerald Durrell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
12,96 €