ATTILA FIA, CSABA KIRÁLYFI

Lezsák Sándor drámaírót a költő szülte. Az a költő, aki gyűjteményes, Társai elmentek Megváltót nézni című verseskötetében több műfajban is megnyilatkozott, hiszen a karakteres líradarabok mellett az ő tollából születtek az Atilla Isten kardja (1993) rockopera dalszövegei is. Nem beszélve korai, az emberiség rémuralmát, vagyis a rosszat abszurd körülmények közt megmutató színművéről, a 80 vödör levegőről. Látomásos költészet? Látomásos valóságdarab! Lett légyen a téma akár ezredéves, akár mai. Új színpadi műve, az Atilla fia, Csaba királyfi – romantikus népszínmű 12 jelenésben – ismét a régmúltban kalandoz. A drámaköltő rengeteg szereplővel járja végig a Korezmia fővárosától (kezdőpont) Korezmia fővárosáig (végpont) tartó utat. Az Atilla teremtette aranykor visszaszerezhető-e, megtartható-e a Rómából és még ezerfelől jövő támadások ellenére? A Markolatáig Földbe Szúrt Kard, bűnbocsánatunk,tisztaság-próbánk katedrálisa nyújt-e olyan jövőképet, amelyben testvér és testvér már nem egymásnak farkasa, üldözője, hanem a teremtett jó hírnöke és megvalósítója? A drámaköltő bravúros meseszövéssel – jórészt a föllelhető történelmi adatokra hivatkozva, de fantáziájának megannyi körével – olyan terrénumot teremtett, amelyen a család, a szeretet, az igazság, a hagyománytisztelet az alapkő. A rá épülő templom, mert összefutnak a szálak, Csaba királyfit szolgálja. Azt a magyari urat, aki erkölccsel kövezte a puszta homokját. Aki bátor következetességében is, megannyi megbocsátó gesztussal, gyöngédebb s talán megértőbb is apjánál, ám tisztánlátása ma is ránk sugárzó felelősség. A versekkel is tűzdelt színmű egyszerű szépsége, “romantikája” nem más, mint emberség-mértan. Talán nem túlzó itt a szó – egyfajta boldogságforrás.