BRUNO BETTELHEIM - AZ ELÉG JÓ SZÜLŐ
BRUNO BETTELHEIM

AZ ELÉG JÓ SZÜLŐ



Az elég jó szülő évtizedek óta a gyereknevelés megkerülhetetlen klasszikusa. Bettelheim azt vallja, ha valaki jól akarja fölnevelni a gyermekét, nem kell feltétlenül tökéletes szülőnek lennie: „a tökéletesség halandó ember számára nem elérhető. Az viszont lehetséges, hogy elég jó szülők legyünk – vagyis olyan szülők, akik jól nevelik gyermekeiket. Ha erre törekszünk, nevelési hibáinkat – melyeket legtöbbször épp azért követünk el, mert gyermekeinkkel kapcsolatos érzelmeink túlságosan erősek – bőségesen ellensúlyozni fogják azok a helyzetek, melyekben helyesen cselekszünk.” Bruno Bettelheim Bruno Bettelheim (1903–1990) szülővárosában, Bécsben szerzett filozófiából diplomát, és a harmincas években ott járt Richard Sterba analízisébe. 1938-ban sok más osztrák zsidóval együtt Dachauba internálták, ám a következő évben, Hitler születésnapján amnesztiát kapott. Szabadulása után az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol a Chicagói Egyetem professzora és egy gyermekotthon vezetője lett. Harminc éven át foglalkozott súlyosan lelki sérült, többek között autista gyerekekkel. Két legfontosabb könyve, a magyarul is megjelent Az elég jó szülő és A mese bűvölete.

Nyelv: magyar
Kiadó: PARK KÖNYVKIADÓ KFT.
Kiadás: 2015
Oldalszám: 512
Kötés: karton /keménytábla
Súly: 740 g
Méretek (sz-m-v): 150 x 215 x 30 mm
EAN 9789633552612
Szállítási idő jelenleg nem kapható

17.20 €
A kategória további kedvencei:
CAROLINA HEHENKAMP - INDIGÓ TANÁCSADÓ
CAROLINA HEHENKAMP
INDIGÓ TANÁCSADÓ


Az indigó gyerekek magas követelményeket támasztanak családjukkal és ...


8.60 €
JAN - UWE ROGGE - MÉG HOGY MINDENT TUDNAK?
JAN - UWE ROGGE
MÉG HOGY MINDENT TUDNAK?


„Mama, hogy kerültem a pocidba?”, „Erre mondják azt, hogy baszás?”, „Miért ...


8.75 €
MIRIAM PELZER - AICHA KATJIVENA - A SZUPERDADUS LEGSIKERESEBB NEVELÉSI TIPPJEI
MIRIAM PELZER - AICHA KATJIVENA
A SZUPERDADUS LEGSIKERESEBB NEVELÉSI TIPPJEI


A gyerekszobában mindennapos a dühöngés, a duzzogás, a tombolás és a sírás: a ...


9.80 €
DEMETER LÁZÁR KATALIN - JÁTSZÓTÁRS 2.
DEMETER LÁZÁR KATALIN
JÁTSZÓTÁRS 2.


Ajánlom ezt a könyvet pedagógusoknak, szülőknek, mindazoknak, akik elmúltak tíz ...


10.20 €
KEVIN LEMAN - GYEREKNEVELÉS EGYEDÜLÁLLÓ MÓDON
KEVIN LEMAN
GYEREKNEVELÉS EGYEDÜLÁLLÓ MÓDON


A Gyereknevelés egyedülálló módon hat kulcslépést ajánl a gyermekeiket egyedül ...


11.25 €
HENNING KÖHLER - ROSSZ GYEREKEK PEDIG NINCSENEK
HENNING KÖHLER
ROSSZ GYEREKEK PEDIG NINCSENEK


Miközben szülők és nevelők lázasan keresik a választ a nap mint nap felbukkanó ...

-9%
9.80 €
8.92 €
ADELE FABER - ELAINE MAZLISH - TESTVÉREK FÉLTÉKENYSÉG NÉLKÜL
ADELE FABER - ELAINE MAZLISH
TESTVÉREK FÉLTÉKENYSÉG NÉLKÜL


A Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje szerzőinek második ...


11.05 €
JESPER JUUL - GYEREKKORI AGRESSZIÓ
JESPER JUUL
GYEREKKORI AGRESSZIÓ


Azok a felnőttek, akik munkájuk során gyerekekkel foglalkoznak, nem tudják ...

-9%
10.50 €
9.56 €