Gregg Braden

Az emberiség ereje - Ismerd meg a benned rejlő csodákat: öngyógyítás, hosszú élet, intuíció, tiszta tudatosság

Kik vagyunk? Eredetünk és létezésünk magyarázatát illetően minden kérdés újabbakat szül. A legújabb felfedezések az eddigieknél is nagyobb rejtélyekkel szembesítik a tudomány képviselőit, és napjainkra a „tiltott terület” küszöbéig kísérték a válaszokat kereső emberiséget. Ezek a felfedezések a következő tényeket tárták föl: • Eredetünk – a modern ember hirtelen jelent meg a Földön megközelítőleg 200 000 évvel ezelőtt, fejlett aggyal, idegrendszerrel, és olyan képességekkel, melyek megkülönböztetik az élet minden más ismert, már kifejlett formájától, tehát nem lassan és fokozatosan fejlődött ki hosszú idő alatt. • Ritka DNS-keveredés – a fejlett génállomány-elemzés feltárja, hogy a DNS, amely megkülönböztet minket más főemlősöktől, a fejlett agyunkat és idegrendszerünket is beleértve, a gének ősi és pontos keveredésének eredménye, melynek módja azt veti fel, hogy az emberré válásunk valamilyen, az evolúción túli jelenségnek köszönhető. • Különleges képességeink – azzal a képességgel születünk, hogy meg tudjuk magunkat gyógyítani, tudjuk szabályozni az életünk hosszát, fokozott immunválaszt tudunk kiváltani, és képesek vagyunk mély intuíciót, szánalmat, együttérzést és végül részvétet érezni – és mindezeket akaratunk szerint. A világhírű szerző, Gregg Braden a természettudomány és a spiritualitás között húzódó hagyományos határokat átlépve olyan technikákat tár elénk Az emberiség ereje című könyvében, melyekkel felébreszthetjük a bennünk rejlő erős intuíciót, a megérzés és az öngyógyítás (és sok minden más!) képességét. Megmutatja, hogy nem azok vagyunk, aminek mondtak, és sokkal többek annál, mint amit valaha is képzeltünk. Gregg Braden a természettudomány, a spiritualitás és az anyagi világunk közötti hidak építésének úttörőjeként vált nemzetközileg elismertté. A geológus számos távoli helyen fekvő, nehezen megközelíthető kolostorba és faluba ellátogatott, útjai során régen elfeledett szöveges emlékekre lelt. Tudós ember lévén később annak szentelte idejét, hogy vegyítse e szövegek időtlen titkait a természettudománnyal. Egyedülálló felfedezéseinek gyümölcse az a 11 könyv, melyeket mára 40 nyelven olvasnak világszerte. Bővebb információért látogasd meg: www.greggbraden.com

Nyelv magyar
Kiadó Édesvíz Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 321
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 478 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-21
EAN 9789635070640
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Számmisztika I. - Személyiségünk titkai a számok tükrében (új kiadás)
-9%
Székelyhidi Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,01 €
Akasa-krónika - Hogyan érzékeld és használd az Univerzum tudástárát (új kiadás)
-9%
Linda Howe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,79 €
DHARMA - életfeladatok és életcélok - Saját utad felfedezése életed legfontosabb kalandja
-9%
Sahara Rose
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,75 €
Gyógyító kövek katalógusa
Michael Gienger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
Az elmétől az anyagig - Az agy által teremtett anyagi valóság lebilincselő tudománya
-9%
Dawson Church
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
ALKALMAZOTT MÁGIA
-9%
Dion Fortune
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,50 €
8,65 €
Pozitív gondolkodás napló - Javítsd a hangulatod, változtasd meg az életed
-9%
Kristen Butler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,29 €
Fejtsd meg az álmaidat - Értsd meg az álmaidban felbukkanó jeleket, szimbólumokat és üzeneteket
-9%
Leon Nacson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,79 €