Dunai Andrea

AZ ÉVSZÁZAD JÓVÁTÉTELI PERE

A Hatvany család említése nélkül nem írható meg a második világháború előtti Magyarország gazdasági életének, művészetének vagy irodalmának a története. A vagyonát terménykereskedelemmel megalapozó család ugyanis cukorgyáraival és más ipari vállalatok alapításával nemcsak az ország gazdasági életében töltött be jelentős szerepet, hanem a művészetek pártolásában, jótékonykodásban is jeleskedett. Sőt a család tagjai közt akadtak, akik maguk is művészek voltak. Így például Hatvany Ferenc báró, aki festészetet tanult, és képeit Budapesten kívül Berlinben és Párizsban is kiállították. A báró azonban elsősorban nem képeiről, hanem páratlanul gazdag, főleg francia és magyar festményekből, porcelánokból, ezüstökből és egyedi szőnyegekből is álló műgyűjteményéről volt híres. A felbecsülhetetlen értékű kollekció túlnyomó részének viszont a második világháború alatt nyoma veszett. A háború utáni években a zsidók millióinak elpusztítása miatt bűntudatot érző Nyugat-Németország (NSZK) jóvátételt kívánt nyújtani az életben maradt áldozatoknak és az örökösöknek. A Hatvany család is benyújtotta kárigényét, és kárpótlási ügyük képviseletét a szintén zsidó származású és karrierje csúcsán lévő „sztárügyvéd”, Hans Deutsch vállalta el. A nagy hírnévben – és természetesen jelentékeny anyagi sikerben – reménykedő ügyvéd azonban túlságosan bízott magában. Az egyszerűnek tűnő eljárásból több éven át húzódó per lett, és Hans Deutsch meggondolatlansága, taktikázása, hibás lépései végül bukásához vezettek. A maga idején nagy port kavart per során nemcsak az ügyvéd, de a német hatóságok is követtek el hibákat, persze tévedésüket nem vállalhatták nyíltan. Ezért, ha vitathatóan is, mégiscsak jutott néhány millió márka a Hatvany-örökösöknek, sőt még a bebörtönzést végül sikeresen megúszó ügyvédnek is.
Dunai Andrea, Berlinben élő magyar újságíró – a Hatvany-per tanúvallomásai és a tárgyalások dokumentumai alapján – izgalmas krimit írt nemcsak a perről, hanem azzal szoros összefüggésben a háború utáni német (és magyar) kárrendezés, jóvátétel történetéről, és így arról is, milyen szerepe volt a zsidó kárpótlásnak az NSZK és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételében.

Nyelv magyar
Kiadó Népszabadság Könyvek
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 300
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 460 g
Méretek (Sz-M-H) 140-205-20
EAN 9789639709782
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Istenölő
-10%
Hannah Kaner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Szövetség a vámpírokkal - Vérkötelék-sorozat
-10%
Kelly St. Clare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Minden, ami szép
-10%
Cory Anderson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Marvel szuperhősök kalandjai 5. - Gondok hálójában! - Marvel szuperhősök kalandjai (képregény)
-10%
Jim McCann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
A Gyűrűk Ura I-III. (puha)
-10%
J. R. R. Tolkien
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
52,45 €
47,21 €
Csodálatos világosság
-10%
Freya Marske
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Izara - Felperzselt föld
-10%
Julia Dippel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Az Órakép - Óramágusok V.
-10%
Natalia Sherba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €