Pincési László

Az isteni Diego Maradona

„Ha meghalok és újjászületek, ismét focista és Diego Armando Maradona akarok lenni. Olyan játékos vagyok, aki örömet nyújtott az embereknek, és ez nekem bőven elég.” (Diego Maradona) Nincs ember a Földön, aki ne ismerné Diego Armando Maradonát, a 2020. november 25-én, 60 évesen elhunyt világklasszis labdarúgót. Abban szinte mindenki egyetért, hogy ő volt korszakának legjobb futballistája, de tegyük hozzá, hogy egyúttal a legmegosztóbb is. Aktív pályafutása alatt egyesek istenítették, mások gyűlölték, kikiáltották zseninek és csalónak is, edzőként pedig voltak, akik felnéztek rá, mások kuruzslónak tartották. Egy biztos, a már 15 évesen profivá lett Diego Maradona rendkívüli életében megjárta a mennyet és a poklot, átélte a dicsőséget és a bukást. Pincési Lászlónak, a 24.hu újságírójának tollából most 60 lélegzetelállító Maradona-történeten keresztül vezetjük végig a Kedves Olvasót az argentin zseni pályán és pályán kívül életén. A könyvből – többek között – kiderül, hogy milyen véletlennek köszönhetően lett a Buenos Aires-i csóró csodagyerekből futballista és miért akarta 17 évesen abbahagyni a focit, miért nem szerződött soha Angliába, miért hagyták ki a ’78-as vébéről, milyen mozifilmekben szerepelt, hogyan kapcsolódott össze élete Freddy Mercuryval, a Queen énekesével, hogyan és mikor találkozott először Leo Messivel és miként lett egy drogellenes kampány reklámarca szülőhazájában. Ezen kívül természetesen felidézzük a barcelonai és sevillai éveket, a nápolyi bajnoki cím történetét, a ’86-os vb-győzelmet és „Isten kezének” utóéletét, de nem hallgathatjuk el az Isteni Diego olasz maffiával való kapcsolatát, az újságírókkal szemben érzett gyűlöletét, drogproblémáit és a később többször megbánt magánéleti baklövéseit sem. E letehetetlen, izgalmas kötet megpróbál teljes képet adni Diego Armando Maradonáról, minden idők egyik legjobb labdarúgójáról.

Nyelv magyar
Kiadó G-Adam
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 305
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 612 g
Méretek (Sz-M-H) 152-230-19
EAN 9786158158480
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Agyunk titkai /100 felfedezés, amely segített abban, hogy az agy megértse önmagát
-10%
Tom Jackson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,15 €
10,04 €
Elutazás és hazatérés
-10%
Konrád György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Daisy Jones and The Six
Taylor Jenkins Reid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
Velem mindig történik valami
-10%
Janikovszky Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Segíts a gyerekednek! - Zene - Ingyenes audió alkalmazással
Carol Vorderman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
K-vonal - Kiváltságok, elit és luxus a szocializmusban (2. kiadás)
-10%
Majtényi György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A tolvaj ajándéka
-10%
M. Kácsor Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,60 €
11,34 €
Budapesti beszélgetés
-10%
Robert Capa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
26,55 €