Fejős Éva

Bangkok, tranzit

„Az eredeti kéziratban volt egy „titkos napló, amit később, amikor az első kiadáshoz leadtam a könyvet, kivettem, mert tartottam tőle, hogy túl sok szereplője van a regénynek. Azonban az olvasóim - úgy tapasztaltam - szeretik a sok szálon futó történeteimet... Ezért most, közel hat évvel az első kiadás megjelenése után úgy döntöttem, hogy a Bangkok, tranzit új kiadásában benne hagyom ezeket a korábban kivett naplótöredékeket, és három rövid, extra epizódot is, amelyek az első kiadásban nem szerepeltek. - Fejős ÉvaBangkok - ölelő, forró, egzotikus város, ahol a múlt és a jövő összekapcsolódik, és ahol bármi megtörténhet... és meg is történik. Hét ember sorsa keresztezi egymást ebben a metropoliszban. Hét ember, hét kereső, akiknek ez a város talán az utolsó állomás. Vagy az első egy új élet felé? A sikeres üzletember, a körülrajongott fotómodell, az örök outsider férfi, a családanya, aki hirtelen elveszít mindent, a kiváló orvos, aki nem tudta megadni azt, amire a nő vágyott, egy madám, és a kiskorában örökbe fogadott bájos lány. Miért éppen ők heten? Miért érkeztek egy időben Bangkokba? Hihetünk-e a véletlenekben?

Nyelv magyar
Kiadó Erawan Könyvkiadó
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 350
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 370 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-18
EAN 9789638982773
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Nagy birodalmak
-10%
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Minecraft: Vöröskő kézikönyv (új kiadás)
-10%
Minecraft
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
16 ló
-10%
Greg Buchanan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Élveboncolás - Közelítések Péterfy Gergely Kitömött barbár című regényéhez
-10%
Tátrai Szilárd
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Nyírd ki csajosan
-10%
Christina Braun
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €
A szuperdió - Mire jó az agy?
-10%
Vibók Ildi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Petőfi - Petőfi Sándor regényes életrajza
-10%
Berényi Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Segítő állataink szellemének üzenete - Könyv + jóskártya (új kiadás)
-10%
Colette Baron-Reid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €