J. R. R. Tolkien

Beren és Lúthien

A Beren és Lúthien Tolkien legszemélyesebb története, melyet felesége iránt érzett szerelme ihletett. Talán éppen ezért nem adatta ki élete végéig. Most, 100 évvel a mű születése után, végre nyomtatásban olvashatjuk fiának, Christophernek köszönhetően.
Az ember és a tünde közötti szerelem történetén túl azt is megismerjük, hogyan változott Beren és Lúthien legendája Tolkien élete folyamán. Egy része már megjelent A szilmarilok-ban, de megírta próza, elbeszélő költemény, vázlat formájában is. Egy kötetben összegyűjtve viszont most találkozhatunk először a történettel, amit Edith Tolkien tánca ihletett a yorkshire-i erdőben, és amely életük végéig elkísérte őt és férjét.
A legenda szerint Berennek egy szilmarilt kell szereznie Morgoth, a gonosz szellem vaskoronájából Thingol királynak, a lánya kezéért cserébe. Lúthien pedig követi szerelmét, és segítségére siet a küldetés végrehajtásában.
De Beren ember, Lúthien pedig tünde, így választania kell: halhatatlan marad és túléli a férfit, vagy emberré lesz, és meghal vele együtt.

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 308
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 462 g
Méretek (Sz-M-H) 150-202-27
EAN 9789634058786
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az elveszett Schindler kávéház
-9%
Meriel Schindler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Gyémánt szárnyak /Titkos királyság 25.
-9%
Rosie Banks
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,60 €
2,37 €
Három szülinapi torta (2. kiadás)
-9%
Vadadi Adrienn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Mesék az unikornisokról - A zene unikornisa - Olvass velünk! 2. szint
-9%
Eugenio Neshivoy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,92 €
A gyaloglásról - Bázis könyvek
-9%
Henry David Thoreau
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,50 €
9,56 €
Az éjlidérc - Pax-sorozat 9.
-9%
Asa Larsson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Az őz
-9%
Szabó Magda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Egy ropi filmes naplója - A következő fejezet
-9%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,50 €
7,74 €