Berlitz Utikönyv

Bologna - Berlitz barangoló

Ismerjük meg a hamisíthatatlan olasz spagetti hazáját, Bolognát. A város főként egyeteméről, konyhaművészetéről, hagyományos baloldaliságáról, illetve gyönyörűen épen maradt óvárosáról nevezetes. Barangoljon velünk Bolognában! A Pó-síkság szélén, az Appeninek lábánál elterülő város középkori városkapuival, sugaras szerkezetével és hosszú, egyenes utcáival a római és középkori várostervezés kitűnő példája. Bolognában a kultúrát legalább olyan nagyra becsülik, mint a finom ételeket. Ezen a helyen hozták létre Európa első egyetemét, amely köré hamarosan egy egész város növekedett. A középkorban csodás építészeti alkotások, pl. művészi gótikus templomok is születtek, és ekkor épültek a város híres árkádjai. A ma már az UNESCO Világörökségének részét képező elegáns oszlopcsarnokok védelmet nyújtottak az időjárás viszontagságai ellen, és találkozóhelyül szolgáltak a város minden rendű és rangú polgára számára. Fedezzük fel a Piazza Maggiore környéki középkori utcácskák labirintusait, ahol csemegeüzletek, utcai ételárusok csalogatják az éhes turistákat. Sétáljunk az elegáns Via dell’Archiginnasión, és keressük fel a Bolognai Egyetemnek legelőször otthont adó, freskókkal díszített Palazzo dell’Archiginnasiót, melynek Anatómiai előadóterme az egyik legelső hely volt Európában, ahol nyilvános boncolásokat végeztek. Folytassuk utunkat a Giambologna híres Neptun-szobrának helyet adó Piazza del Nettunóra, majd tovább a Basilica di San Petronio által uralt Piazza Maggioréra. Vegyüljünk el a tér mindennapi nyüzsgésében, majd nézzünk be a San Petronio monumentális belsejébe is. Ha elfáradtunk, térjünk be a Dal Biassanotba és kóstoljuk meg a helyben készült híres bolognai tésztát. Útikönyvünk mindamellett, hogy hasznos utazási tanácsokkal lát el, nélkülözhetetlen szállás- és étkezési javaslatokkal, továbbá hasznos programajánlóval is szolgál mindazok számára, akik szeretnek vásárolni, szórakozni, sportolni.

Nyelv magyar
Kiadó Lingea
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 144
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 176 g
Méretek (Sz-M-H) 144-105-11
EAN 9789635050246
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Rodosz /Marco Polo
-10%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Zakynthos és Kefalónia - Barangoló (2. kiadás)
-10%
Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,75 €
10,58 €
Európa legszebb borútjai
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
49,15 €
44,24 €
Róma - Élménygyűjtő /100 csalogató ötlet
-10%
Útikönyvsorozat
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
111 különleges hely - Amszterdam
-10%
Thomas Fuchs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A horvát tengerpart - Isztria és a Kvarner-öböl /Marco Polo
-10%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Szicília /Berlitz barangoló
-10%
Berlitz Útikönyvek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,75 €
10,58 €
Garda-tó /Marco Polo
-10%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €