Dr. Csomai Zita

Daganatos betegségek gyógyítása - Diagnózistól a gyógyulásig

A daganatos megbetegedések kiegészítő kezelései holisztikus szemlélettel: testi, lelki és energetikai terápiákkal az immunrendszer helyreállításáért Hazánkban a második leggyakoribb halálok a daganatos, rosszindulatú betegség. Az orvosi, nyugati kezeléseknek célja a daganat elpusztítása, mindegy, hogy milyen áron. Ezzel szemben a természetgyógyászati kezelések célja a szervezet és az immunrendszer megerősítése, a test energetikájának helyreállítása, a lelki traumák és a stressz oldása. Ugyan egészen más szinten működik a kettő, mégis, vagy épp ezért, nagyon jól megférnek egymás mellett, és e két szemlélet együttes alkalmazásával segíthetünk minden érintettnek a lelki felépülés és egészség útjára lépni. Dr. Csomai Zita orvosként és természetgyógyászként több mint húsz év szakmai tapasztalatát és tudását adja át mindazoknak, akik személyesen vagy közvetetten érintettek a daganatos betegségek valamelyikében. A szerző a tőle megszokott holisztikus szemlélettel közelíti meg a daganatos betegségek megelőzésének, kiegészítő kezelésének lehetőségét, figyelembe véve a testi, lelki és energetikai oldalt, ámde minden esetben szem előtt tartva az orvosi véleményt is. Természetgyógyászati módszerekkel az orvosi kezelések előtt, alatt és után a beteget mind fizikailag, lelkileg és energetikailag is erősíteni lehet. Hiszen ezek a szelíd gyógymódok számtalan esetben képesek tovább növelni a kezelések hatékonyságát, mind a megelőzésben, mind a tünetek, mellékhatások csökkentésében vagy akár a rehabilitációban. Amit a könyv kínál: • A daganatos betegségek kialakulásának holisztikus szemlélete: a fizikai, testi okok felkutatása, a lelki okok megismerése, az energetikai okok feltérképezése • Teljes körű lista és tudás a különféle daganattípusok szerinti kiegészítő kezelésekről • Hogyan segíthet a táplálkozás, a méregtelenítés, a vitaminpótlás, a nehézfémkivezetés a megelőzésében, a terápiák melletti felépülésben • A természetben fellelhető gyógyító erő: a vízben, gyógynövényekben, illóolajokban, CBD-ben rejlő lehetőségek „Ahhoz, hogy valaki egy daganatos betegségből meggyógyuljon, nagyon aktívan részt kell vennie a folyamatban, akarnia és hinnie kell a gyógyulásában. Mi, természetgyógyászok megmutatjuk hozzá a lehetséges utakat, és megadjuk a lehetséges támogatást.” – DR. CSOMAI ZITA www.drcsomaizita.hu

Nyelv magyar
Kiadó Édesvíz Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 344
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 590 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-20
EAN 9789635071654
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Természetes szépségápolás - Alapanyagok és receptúrák a bőr és a haj egészségének megőrzéséért
-9%
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €