Dacre Stoker - Dracul
Dacre Stoker

Dracul



A Drakula hivatalos előzménye, amelyet a klasszikus regény szerzőjétől hátramaradt feljegyzések és szövegek inspiráltak. 1868-at írunk, és a huszonegy éves Bram Stoker egy magányosan álló toronyban várja, hogy szembenézzen egy leírhatatlan szörnyeteggel. Feszületekkel, szenteltvízzel és egy puskával felszerelkezve azért imádkozik, hogy túlélje élete leghosszabb éjszakáját. Kétségbeesetten igyekszik papírra vetni mindazt, aminek tanúja volt, ezért feljegyzi azokat az eseményeket, amelyek egészen idáig vezettek... Bram gyermekkorában sokat betegeskedett, ezért az ideje nagy részét ágyban töltötte a szülei dublini otthonában, és egy fiatal nő gondoskodott róla, akit Ellen dadusnak hívtak. Amikor az egyik közeli városban egymással összefüggő, különös halálesetek történnek, Bramnek és a nővérének, Matildának, szemet szúrnak Ellen dadus furcsa szokásai. Ezután egymást követik a titokzatos és hátborzongató események, míg végül Ellen váratlanul eltűnik az életükből. Évekkel később Matilda Párizsba megy tanulni, ahonnan azzal a hírrel tér haza, hogy látta Ellent, és a rémálom, amelyről Brammel azt hitték, hogy már régen véget ért, valójában csak most kezdődik. A Dracul egy kitalált történet, amely Bram Stokerről és a testvéreiről szól, akik egy sötét lény nyomába erednek. A vadászat Írországban kezdődik, a gyermekkori otthonukban, azután a testvérek bejárják Európát, és végül sor kerül az emlékezetes, végső találkozásra. A Dracul valóságos és kitalált szereplőkkel dolgozik, és új megvilágításba helyezi a világirodalom legfélelmetesebb és legmaradandóbb történetét.

Nyelv: magyar
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás: 2018
Oldalszám: 512
Kötés: papír / puha kötés
Súly: 506 g
Méretek (sz-m-v): 150 x 208 x 31 mm
EAN 9789634195139
Szállítási idő 1-3 munkanap

-10%
15.00 €
13.50 €
A kategória további kedvencei:
BÖSZÖRMÉNYI GYULA - MONYÁKOS TUBA A LIDÉRC ÁRVÁK FÉSZKÉBEN
BÖSZÖRMÉNYI GYULA
MONYÁKOS TUBA A LIDÉRC ÁRVÁK FÉSZKÉBEN


Mit tegyen a lidérc, ha az igazgatására bízott intézetbe egy csúf napon ...


10.50 €
DARREN SHAN - A HAJNAL GYILKOSAI (3. KIADÁS)
DARREN SHAN
A HAJNAL GYILKOSAI (3. KIADÁS)


Túljártak a vadászok eszén, s most számban megfogyatkozva menekülnek. Nyomukban a ...


7.70 €
DARREN SHAN - ÁRNY
DARREN SHAN
ÁRNY


„Emberi szivacs vagyok, aki emlékeket szív magába. Képességemre csak kevéssel ...


8.40 €
DARREN SHAN - FARKASSZIGET
DARREN SHAN
FARKASSZIGET


„A fák koronája felett elsuhanva meglátjuk a vérfarkasokat. Mutáns, gonosz, ...


8.40 €
BÖSZÖRMÉNYI GYULA - 3...2...1...
BÖSZÖRMÉNYI GYULA
3...2...1...


A 9... 8... 7...-tel valami elkezdődött! Valami felébredt! Azt hiszed, hogy ez csak ...


10.50 €
L. J. SMITH - VÁMPÍRNAPLÓK 2. - KÜZDELEM
L. J. SMITH
VÁMPÍRNAPLÓK 2. - KÜZDELEM


Damon: elhatározta, hogy megszerzi Elenát. Saját testvére életére tör, hogy az ...


8.75 €
L. J. SMITH - VÁMPÍRNAPLÓK 1. - ÉBREDÉS
L. J. SMITH
VÁMPÍRNAPLÓK 1. - ÉBREDÉS


HALÁLOS SZERELMI HÁROMSZÖG Elena: az üdvöske. A királylány, aki minden fiút ...


8.75 €
BECCA FITZPATRICK - CSITT, CSITT
BECCA FITZPATRICK
CSITT, CSITT


EGY SZENT ESKÜ EGY BUKOTT ANGYAL EGY TILTOTT SZERELEM A romantika nem szerepelt Nora ...

-9%
10.50 €
9.56 €