DAVID LEVITHAN

EGY MÁSIK NAP

Minden nap ugyanolyan Rhiannonnak. Már elfogadta az életét, meggyőzte magát: megérdemli távolságtartó, temperamentumos pasiját, Justint, és még bizonyos útmutatásokat is írt magának: Ne számíts túl sokra. Kerüld el a feldühítését. Sose add fel a reményeidet. Mindez addig a bizonyos reggelig működött is, amikor minden megváltozott. Úgy tűnt, Justin végre meglátja őt, és ez volt az első alkalom, hogy igazán vele akart lenni, így hát eltöltöttek együtt egy tökéletes, csodás napot, amiből Justin másnap reggel egy percre sem emlékszik. Rhiannon összezavarodik, mindent kérdőre von, és mindezek felett kétségbeesetten vágyik egy újabb csodás napra. Nem sokkal később egy idegen megszólítja, és elmondja neki, hogy az a Justin, akivel azt a napot eltöltötte, aki elérte, hogy igazi, életteli embernek érezze magát, az a valaki nem is Justin volt.

Nyelv magyar
Kiadó MAXIM KIADÓ
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 316
Kötés típusa papír / puha kötés
EAN 9789632616728
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Kistáskák, tokok, tárcák - Szuper ötletek táskába való, kisebb-nagyobb tartók varrásához
-10%
Saskia Abel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,00 €
A gránátalma titkai - Titok sorozat
-10%
Dr. Michaela Döll
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €
5,27 €
Az élet második fele - Út a kiteljesedés felé (új kiadás)
-10%
James Hollis
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Nyakigláb apó - Kedves Ellenségem!
-10%
Jean Webster
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Világhóditó birodalmak - Képes ismeretterjesztés gyerekeknek /Fedezzük fel együtt!
-10%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Madame Exupéry és az égbolt csillagai
-10%
Sophie Villard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
Kukucs Könyvek - Mit hallok?
-10%
Leporelló
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
A Titokzatos Benedict Társaság (filmes borító)
-10%
Trenton Lee Stewart
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €