P. SZABÓ MÁRIA

ÉN, BÁTHORY ERZSÉBET

A könyv a magyar történelem XV.- XVI. Századi eseményeinek egy részét dolgozza fel, két kisregény és egy elbeszélés formájában. 1. Én, Báthory Erzsébet – kisregény A Báthory család ecsedi ágának sarját, Erzsébetet, ezerhatszáztíz decemberében letartóztatják Thurzó György nádor és emberei, majd a csejtei várba zárják örökös fogságra ítélve. Ellene a vád, különböző gyilkosságok és kínzások. Vele együtt letartóztatják feltételezett segítőit is, kiket kínvallatásnak vetnek alá, mely során a szerencsétlen emberek olyan fájdalmas tortúrán mennek keresztül, hogy szinte mindent bevallanak, amit kínzóik előre feltett tudatos szándékkal hallani akarnak. 2. Király születik - kisregény Az ország ezer külső – belső sebből vérzik, amikor a Hunyadi család második gyermeke, Mátyás megszületik. Sokaknak látomása van a születéssel kapcsolatban, már előre vetítik, hogy ő lesz majdan az ország megmentője. Életének, neveltetésének az első tizenöt évét tartalmazza a regény. 3. Drégelyi mészárszék 1552 A drégelyi vár védelmét száznegyvenhat várvédő látta el a tizenegyezres létszámú török sereggel szemben. Hősök voltak a szó igazi értelmében, hisz a török elleni harcnak ez volt az első állomása, ahol nem adták meg magukat a várvédők, hanem halálra szántan utolsó csepp vérükig küzdöttek.

Nyelv magyar
Kiadó GIGAPOLISZ
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 182
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 360 g
Méretek (Sz-M-H) 185-185-12
EAN 9789630692656
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A halál mezői
-83%
Simon Scarrow
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
1,95 €
Szilaj - A barátokra mindig számíhatsz - Tanulj olvasni Szilajjal! - Két történet egy kötetben
-9%
Stacia Deutsch
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,97 €
Kalandok a tanyán
-9%
Carola Von Kessel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
8,06 €
Star Wars: Wedge játszmája - X-szárnyúak II. - Legendák - a legjobb történetek
-9%
Michael A. Stackpole
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,34 €
Lingea angol zsebszótár /...nem csak kezdőknek (2. kiadás)
-9%
Szótár
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,50 €
7,74 €
A látszat néha csal
-9%
Heidi Perks
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Akkor is nyerek, ha veszítek - Gaston, a kis unikornis
-9%
Aurélie Chien Chow Chine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,10 €
7,38 €
Bűnös beszélgetések 1. (képregény)
-9%
Queensa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €