Raffay Ernő

Erdély 1918-1919-ben

“Majdnem 40 év után úgy látom, hogy az Erdély 1918–1919-ben című könyvem az utolsó hazai kommunista évtizedben úttörő kötet volt, témaválasztása miatt a hazai történetírásban, valamint az idegen megszállás alatt élni kényszerülő magyarok sorsával kapcsolatos tudományos kutatásban is. S még egy utolsó, nem kevésbé fontos szempont: sajnos, e könyvem most is időszerű, ugyanis Erdély még mindig román megszállás alatt van, s a mindenkori román kormányok legalább akkora intenzitással nyomják el, soviniszta intézkedésekkel keserítik meg a még ott élő magyarok életét, mint a szintén soviniszta kommunizmus alatt. Amikor e könyvet írtam, azt hittem, hogy nemsokára fölbomlik a hazugsággal és nemzetközi megtévesztéssel, s végül (1918–1919-ben, majd 1944–1945-ben) árulással és fegyverrel összeollózott Nagy-Románia. Ez előbb-utóbb bekövetkezik, azonban addig még nagy küzdelmek várnak a Juhász Gyula által „világ árvájának” nevezett magyarságra. Most könyvem harmadik kiadását tartja a kezében az Olvasó. Úgy tűnik számomra – „tűntén az ifjú láznak” –, hogy nemcsak a könyveknek, hanem a történészeknek is megvan a maguk sorsa: 29 éves kezdőként kezdtem írni e könyvet, s most, éppen betöltve a 70. évet, kerül a könyvesboltokba tanulmányaim legújabb kiadása.” Raffay Ernő

Nyelv magyar
Kiadó Kárpátia Stúdió
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 280
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 510 g
Méretek (Sz-M-H) 155-225-19
EAN 9786155374265
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Egy ropi filmes naplója - A következő fejezet
-10%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,50 €
7,65 €
Tantrák - Istenség-jóga a buddhizmusban
-10%
Száraz Róbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
HOBO - Térdig a szarban, fülig a szeretetben - 2 CD
-10%
Hobo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,48 €
Szökevények
-10%
Mátyás Győző
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Miért alszunk? (új kiadás)
-10%
Matthew Walker PHD
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
The Atlas Six - Az Atlas-hatos - Az Atlas 1.
-10%
Olivie Blake
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Bath stickers - Madárkák
Pancsolókönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,90 €
Óvodás lettem /Mit? Miért? Hogyan? - Scolar mini 30.
-10%
Doris Rübel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,14 €