Dr. Boronkai Szabolcs

Érettségi témakörök vázlata történelemből /Középszinten

Kiadványunk összefoglalja azokat az elméleti ismereteket, amelyeket a vizsgázónak tudnia kell történelemből a sikeres középszintű érettségi vizsgához. Az összeállításnál figyelembe vettük a korábban megjelent és a 2017-től érvényes érettségi követelmények alapján nyilvánosságra hozott hivatalos mintatételeket és mintafeladatsorokat. Teljes mondatokból álló szöveg formájában, mégis vázlatszerűen tagolva tárgyaljuk a kisebb egységekre lebontott érettségi témaköröket. A könyv tartalmazza a 2017-ben életbe lépő érettségi vizsgakövetelmények témaköreit, a fogalmak meghatározását, illetve az új kerettantervben megadott kulcsfogalmak is hiánytalanul megjelennek. Összefoglaló táblázatok, ábrák segítik az ismeretek rendszerezését. Könyvünket ajánljuk az érettségi előtt állóknak, illetve alsóbb évfolyamok tanulóinak is önellenőrzésre és az adott témakör áttekintésére.

Nyelv magyar
Kiadó Maxim Kiadó
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 182
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 316 g
Méretek (Sz-M-H) 168-238-11
EAN 9789632615370
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Óz, a nagy varázsló - Olvass velünk! 1. szint
-10%
Jesús Rodríguez (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Boribon és a 7 lufi (új kiadás)
Marék Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
Vonalhúzó gyakorlatok: Írás előkészítés - kék /Csillagszem
-10%
Birgit Fuchs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,10 €
3,69 €
Barangolás a természetben - Az erdő világa /BambinoLÜK
-10%
LÜK
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,60 €
4,14 €
Egy ropi naplója 8. /Pechszéria
-10%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Házassági karambolok
-10%
Randy Susan Meyers
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
16,83 €
Tanoda - Gyakorlófeladatok negyedikeseknek 2.
Galambos Vera
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,25 €
A második világháború nagykönyve - Minden, amit tudni érdemes
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,14 €