Vekerdy Tamás

Érzelmi biztonság /Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról?

Vajon mire van szükség ahhoz, hogy gyerekeink érvényesüljenek, beváljanak az életben? Valóban annyi mindenre, és olyan eszeveszett tempóban, mint azt a világ ma sugallja?

Vekerdy Tamás szerint a válasz: nem. Nem az lesz sike­res felnőtt, aki kisgyerekkorában már fel­nőtt módon hajtott és teljesített, hanem az, aki teljes értékű kisgyerekéletet élhetett.

Szülőként az érzelmi biztonság megadása a legjobb lehetőségünk arra, hogy megvédjük gyerekeinket a normálisnál nagyobb mértékű szorongástól, a sodródástól, a személytelen, így személyiséget roncsoló kapcsolatoktól.
Aki érzelmi biztonságban, testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyerekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit.

?

„Sokszor és sokfelé »tartottam előadást« a Nyitott Akadémia szervezésében. Azért tettem idézőjelbe a »tartottam előadást«, mert sokkal szívesebben mondanám így: beszélgettem. Ebbe a könyvbe tíz ilyen »előadás« – beszélgetés – szövege került bele, írott, szerkesztett formában.
Szerzőtársaim mindazok a szülők, nagyszülők és gyerekek, óvónő, tanító és tanár kollégák, akikkel a rendelés, az óvoda-iskola látogatás óráiban vagy az »előadásokon« találkoztam, beszélgettem. (És persze remek szerkesztőm, aki írássá simította az élőszót.)
Ha tehát találnak valami jót ebben a kötetben, azt maguknak köszönjék mindazok, akik az elmúlt években, évtizedekben szóba álltak velem, ha tévedésekre bukkannak, azt az én számlámra írják. Ott korlátolt maradtam. Nem tudtam a másik véleményt – a magamé mellé – el- és befogadni.”

Nyelv magyar
Kiadó Kulcslyuk Kiadó
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 216
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 410 g
Méretek (Sz-M-H) 145-205-15
EAN 9789638902696
Szállítási idő 4-10 munkanap

További termékek a kategóriából:

Segíts a gyerekednek! - Tanulási technikák /Lépésről lépésre
Carol Vorderman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
Hogyan legyél nyitott és kitartó - Társas-érzelmi kompetencia fejlesztőfüzet
-10%
Szloboda-Kovács Emese
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Falra hányt borsó? - Tíz egyszerű szabály a francia szülőktől a gyerek vidám és egészséges táplálkozásáért
-10%
Karen Le Billon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Pszichofitness gyermekeknek, szülőknek és nevelőknek
-10%
Bagdy Emőke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
ÉN IS TUDOK BESZÉLNI
BITTERA TIBORNÉ - DR. JUHÁSZ ÁGNES
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
Pillegyerekek - Gyakorlatok hiperaktív gyerekek részére
-10%
Gilles Diederichs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,20 €
8,28 €
J vagy Ly? - Munkafüzet a j hang kétféle jelölésének gyakorlásához
-10%
Cs. Nagy Lajos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,93 €
Irány a suli! - NYÁR - Feladatlapok az iskolaérettség támogatásához
-10%
Jánosi Mónika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,90 €