Mayer István

Fel a netre, öregem! - Windows 10 /Idősebbek is elkezdhetik

A könyv az Idősebbek is elkezdhetik sorozat 8 évvel ezelőtti első kiadása után a 2015-ben a 2., majd 2016-ban 3. frissített, átdolgozott kiadás után immár a Windows 10 operációs rendszer használatával támogatja, hogy az idősek és az igazi kezdők ellenérzés nélkül merjenek belevágni a 21. században már szinte nélkülözhetetlen internetes világ és a számítógép megismerésébe. A kötet 4. kiadása a WINDOS 10 operációs rendszerre építve vezeti be olvasóit a korábbi kiadásoknál megszokott stílusban és felépítésben a számítógép használatába és az internetezésbe. A tanulást az egér használatának elsajátításával kezdjük, és - hogy minél élvezetesebb legyen - mindezt játék közben! A billentyűzettel és a fájlok kezelésével egy kis szövegszerkesztésen keresztül ismerkedünk meg. Ezután már bátran hozzáfoghatunk az egyéb lehetőségek kiaknázásához, például kinyomtathatjuk digitális fotóinkat, de hallgathatunk zenét, nézhetünk videofilmeket is a számítógépen. A könyv ezután bemutatja a böngészők kezelését, fájlok letöltését az internetről, majd megismerkedünk az olyan internetes kapcsolattartási formákkal, mint a Skype, és csatlakozunk a Facebookhoz is. A könyv végén Kislexikon foglalja össze a számítógéppel és az internettel kapcsolatos fogalmakat és azok rövid magyarázatát. A könyvre épülve, mintegy folytatásaként és kiegészítőjeként ajánljuk Szabó Ildikó: Fel a netre öregem! - Táblagépen és okostelefonon c. kötetét.

Nyelv magyar
Kiadó Panem Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 218
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 370 g
Méretek (Sz-M-H) 168-236-11
EAN 9786155186486
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lepkék - Libbenő csodalények - MI MICSODA
-9%
Nicole Röndigs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
A lángoló Labirintus - Apollón próbái 3. (kemény)
-9%
Rick Riordan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Játékos angol 2. - Tematikus szókincsfejlesztő gyakorlatok - miniLÜK
-9%
LÜK
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,60 €
4,19 €
Furfangos feladatok ovisoknak - 5-7 éves gyermekeknek
-9%
Deákné B. Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,40 €
5,83 €
Repedés a térben
-9%
Philip K. Dick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,75 €
9,79 €
Református énekeskönyv - Kis méret (mintás borító)
-9%
Énekeskönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Vulkánok - Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv 1.
-9%
Sandra Noa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
The Husky and His White Cat Shizun 1. - A Husky és az ő fehér macska mestere 1.
-9%
Rou Bao Bu Chi Rou
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €