Bohumil Hrabal

Foghíjak

Bohumil Hrabal, aki sokáig az asztalfióknak írta műveit, a hatvanas évek közepétől szinte egyik napról a másikra híres író lesz. Írószövetségi tag, állami díjas szerző. Bevásárlószatyorral hordja haza a honoráriumot, a regényéből Jiří Menzel által forgatott Szigorúan ellenőrzött vonatok Oscar-díjat kap. Ennek a sikertörténetnek azonban 1968. augusztus 21-én megtörik a lendülete, Prágát megszállják az oroszok. Hrabal a felszámolás alatt álló írók listájára kerül, kéziratait visszadobják, ráadásul személyes biztonságáért is aggódnia kell.
A Foghíjak a Házimurik és a Vita nuova folytatása. Hrabal narcisztikus öniróniával taglalja benne emberi gyengéit, kishitűséggel mélyen átitatott írói öntudatát, saját maga előli szakadatlan menekülését. A bomlásban, a rútban megtalált szépségideálját. A macskamániáját. Az epeműtétjét, amely után bebeszéli magának, hogy meg fog halni, de előbb még eszik egy kis töpörtyűs zsíros kenyeret és leöblíti rozspálinkával - sőt a nyaralójuk melletti erdő odvas fáiban is elrejt egy-egy üveg piát, hogy magányos biciklitúrái ne legyenek olyan céltalanok.
Ez a nyolcvanas években publikált önéletrajzi trilógia attól kerül különös fénytörésbe, hogy a szerző a felesége elbeszélői szemszögéből láttatja a történéseket. Kettős tükröt tart önmagának.

Az írónak a könyvei az igazi gyermekei ő nemcsak az apja, hanem az édesanyukája is ezeknek a könyvecskéknek, és több is, mint egy anya, mert az ilyen író, és a férjem magára mutatott, a hasára és aztán a fejére, több mint kilenc hónapig viselős leendő gyermekével, és mint egy anya, érzi, hogy növekszik benne, hogyan forgolódik, hogyan rugdalódzik, és aggódik, hogy vajon az a gyermek, az a kicsike nem lesz-e hülye.

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 262
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 296 g
Méretek (Sz-M-H) 130-188-23
EAN 9789634059127
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lángos csillag - Versek és egy elbeszélés gyermekeknek
-10%
József Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,90 €
Kedves Teréz! - Martonvásári levelek
-10%
Prieger Zsolt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
A kicsik első könyve - A vadállatokról
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,55 €
4,10 €
Éjszaka
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,51 €
Dúdoló: Házasodik a tücsök
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
Gaston érzelmei - Duzzogok
-10%
Aurélie Chien Chow Chine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,10 €
7,29 €
Az arany tarot
-10%
Mary Packard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,48 €
Az iskola betegít?
-10%
Vekerdy Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,95 €
10,76 €