Major Rita

Győri Balett 40

A magyar tánctörténet legendás pillanata volt, amikor 1979-ben a Magyar Állami Balettintézet végzős osztálya úgy döntött: együtt maradnak és társulatot alapítanak. Ügyüknek megnyerték Markó Ivánt, aki búcsút mondott Maurice Béjart világhírű együttesének, Győrbe jött, a fiatalok élére állt és alkotótársával, Gombár Judittal számos sikerdarabot készített. A lendületes, mindenre elszánt csapat hamar megnyerte magának nemcsak a hazai, de a külföldi közönséget is. 1991-ben Kiss János vette át a társulat vezetését, újító szellemű hozzáállásával egyre szélesebb horizontot tárva a közönség elé. Az együttes olyan neves vendégkoreográfusokkal dolgozott együtt, mint például Robert North, Marie Brolin-Tani, Ben Van Cauwenbergh, Cayetano Soto, Ángel Rodríguez vagy Vámos György. Mára a Győri Balett a magyar táncélet egyik meghatározó együttesévé vált. Megalapítása óta kevés szeglete van a világnak, ahol ne lépett volna fel. A társulat repertoárja felöleli a táncművészet szinte valamennyi ágát a klasszikus balettől a kortárs táncig, a táncszínháztól a gyermekprodukciókig. Cselekményes balettek és szimfonikus darabok egyaránt fellelhetőek e széles palettán. Az immáron 40 éves Győri Balett történetét és szellemiségét mutatja be az MMA Kiadó reprezentatív jubileumi kiadványa Major Rita tánctörténész nagyívű tanulmányán, illetve a társulat elmúlt négy évtizedének legfontosabb szereplőit megszólaltató huszonnyolc interjún keresztül, rendkívül gazdag fotóanyaggal illusztrálva.

Nyelv magyar
Kiadó MMA Kiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 368
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 2430 g
Méretek (Sz-M-H) 235-280-10
EAN 9786155869600
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az amerikai álom (vége) - John F. Kennedy
-9%
Fekete Rajmund
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
Így ettek ők - magyar írók és ételeik
-10%
Nyáry Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
25,07 €
Levelek a Kner család életéből 1938-1949 - Tények és Tanúk
-9%
Erdész Ádám (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
Első nap az iskolában
-9%
Érsek Rózsa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,97 €
Édes Anna - Helikon Zsebkönyvek 128.
-9%
Kosztolányi Dezső
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
Csillagok között sötétség
-9%
Atticus
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,45 €
11,33 €
A kicsik első könyve - A házi kedvencekről
-9%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,55 €
4,15 €
Születés
-9%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €