Vadas József

HA MAJD A SZÉPNEK ASZTALÁNÁL /MINDENNAPI DESIGN

A design nem volt sem tiltott, sem tűrt a Kádár-korszakban. Formatervezőképzés 1950 óta létezik MAgyarországon, azóta több száz hallgató szerzett diplomát az Iparművészeti Főiskolán (ma: Moholy-Nagy Egyetemen). De azt is világosan kell látnunk, hogy mivel a tevékenység szorosan kötődik az innovációhoz, amelyet pedig a verseny éltet, a rendszerváltással nálunk újraéledő piacgazdaság teremtett működése és fejlődése számára távlatosan reális feltételeket. Ebben a kötetben ezért azokat az írásaimat gyűjtöttem össze (túlnyomó többségük a Kritikában, kisebbik részük az Atriumban, egy-kettő másutt jelent meg), amelyek az elmúlt két évtized korábbitól merőben különböző társadalmi-gazdasági feltételeknek figyelembe vételével igyekeznek képet adni ennek a nemzetgazdaságilag és kultúsálisan is egyre fontosabbá váló szakmának a legfontosabb jelenségeiről - oly módon, hogy abból a magyar olvasó - legyen szó gazdasági vagy művészeti szakemberről, netán civil érdeklődősől - mindnyájunknak fontos tanulságokat szerezzen. A design ugyanis mindenkihez szól.

Nyelv magyar
Kiadó Jószöveg Műhely Kft.
Megjelenés éve 2008
EAN 9789637052699
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

The Great Gatsby
F. SCOTT FITZGERALD
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,95 €
A lakoma / Szókratész védőbeszéde - Trubadúr Zsebkönyvek 66.
-10%
Platón
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
Biológia I. - Molekulák, élőlények, életműködések (4. kiadás)
-10%
Fazekas György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
40,90 €
36,81 €
A teljes napló 1943-1944 (új kiadás)
-10%
Márai Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Kiálts, város! - Drámák - Szabó Magda-életműsorozat
-10%
Szabó Magda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
MAYBE SOMEDAY - EGY NAP TALÁN
-10%
COLLEEN HOOVER
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,40 €
13,86 €
Mesék állatkölykökről: 5 mini mesekönyv
-10%
Mesekönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
Mazsola és Tádé olvasónapló
-10%
Nagy Zoltánné Csilla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,00 €