Nagy Viktor

HASZNÁLATI UTASÍTÁS BÖRTÖNHÖZ

Hét évig írtam ezt a könyvet. Úgy volt, vár rám Mexikó. De még Spanyolországban leestem a hetedikről. Betonra. Nem haltam meg, azt hiszem. Nagy Viktor Először is szépirodalom. Aztán napló, verseskötet, novellák, esszék, kísérletek. Valami új. Valami történet. Az én történetem. Tényleg megtörtént? Felnőttem, filozófia-teológia szakos irogató, fotózgató, zenélő, álmodó, viszkető talpú elutazik-megjön, aztán minden megváltozott. Szinte napok alatt. És itt kezdődik a könyv. Mindent abbahagytam. Tálcák és poharak, partik, félhomály, féktelen tombolás, pénz, gyönyör, stimulánsok és akiket én stimuláltam, börtön, menekülés, Spanyolország, éhség aztán újra királyság, aztán kiestem az ablakból a betonra, beiktatva huszonhárom métert. A hetedikről. Eddig szólna a mese, és ezt azóta jelleggel átszövi - mint emlékezést a jelen - az utolsó másfél év kórházban ahonnan most kiengedtek, most mikor újra járni tanulok, mikor meglátom mi jön egy hét éves trip után. Erről szól. Másról is. És persze a mindenségről. Mi lehet fontos? Mit lehet írni egy idegennek aki csak úgy kézbe vesz egy könyvet, megfordítja és remélhetőleg belelapoz? Mit kellett írni a remélt kiadónak? Mutatom. Ezt írtam a borítóra: Úgy emlékszem jól indultam, készültem valamire ám az éjszaka és gazdagság végül börtönbe fulladt. A menyasszonyom is bekerült. Sajnos. Mikor kijöttünk, én immár lecsúszva megvártam míg otthagy, aztán a folytatástól tartva inkább nyúlcipőbe bújtam. Spanyolországban kezdtem újra, előbb nehezen majd mesésen. Voltak terveim. De leestem a hetedikről. Sajnos. Közben végig írtam. Előtte is, most is. Lett belőle egy könyv. Ugyanaz, mesék, kérdések és álmok, jegyzetek és egyéb szilánkok. Elolvasva követhető az egész. Nincs benne fölösleg, remélem. Van eleje meg vége. Úgy írtam, hogy olvasható legyen.

Nyelv magyar
Kiadó Konkrét Könyvek
EAN 9789632100890
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Kalligram 11/2023
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,00 €
Tanár úr kérem - Talentum Diákkönyvtár (új kiadás)
-10%
Karinthy Frigyes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,20 €
3,78 €
Az Andalúz lányai
-10%
Péntek Orsolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Egy testben két szív - Versek és mesék a várandósságról, szülésről és születésről
-10%
Csóka Judit (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Csutora (új kiadás)
-10%
Márai Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Ez nem Amerika
-10%
Benedek Szabolcs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Istenem, ne romolj
-10%
Kukorelly Endre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Dzsigerdilen (új kiadás)
-10%
Háy János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €