Peter Crouch

Hogyan legyél igazi focista

Ízig-vérig stand up comedy a profi futball kulisszái mögül. Focista akarsz lenni, mert imádod a focit. Ezért hajtasz, darálsz. És aztán egyszer csak focista vagy, és belekerülsz a legfurcsább, legmókásabb és legelképesztőbb világba. Egy olyan világba, ahol az egyik csapattársad rikító vörös öltönyben jön edzésre, hozzáillő vörös kalapban, sétapálcával és egy lencse nélküli szemüvegben, a másik egy este kibérel egy Ferrarit, leparkol egy diszkó előtt, majd felfekszik a motorháztetőre, és a klubból kilépő lányokkal szemez. Egy olyan világba, ahol a játékosok akkora kocsikat vesznek, hogy nem tudnak parkolni velük, vagy annyira rájuk unnak, hogy el is felejtik, hogy az egyik Porschéjukat a vasútállomáson felejtették. Meg úgy is, hogy a rendszámuk a saját vezetéknevük. Tarts velem, beviszlek az öltözőkbe, elmesélem, melyik játékos nem hajlandó labdához érni meccs előtt, elmondom, hogy a milliomos játékosoknál miért nincs soha tusfürdő, és hogy mit mond Cristiano Ronaldo, amikor belenéz a tükörbe. Átvesszük a meccs utáni interjúkat is, hülyét csinálunk magunkból a közösségi médiában, és igyekszünk elkerülni, hogy újra kétszázötven fontot fizessünk egy olyan hajvágásért, ami normálisan egy tízesbe került volna. Harry Redknapp lesz az edzőnk, aki majd lecsesz, aztán Rafa Benítez, aki meg morcos lesz ránk előnytelen bőrdzsekijében, de aztán Tord Grip harmonikajátéka helyreállítja a lelkivilágunkat. Pocsék zenéket fogunk hallgatni, és még annál is pocsékabb döntéseket hozunk majd. De jól fogunk szórakozni, és ígérem, hogy ehhez fogható könyvet még nem olvastál. A nevem Peter Crouch, ez pedig a Hogyan legyél igazi focista. Kezdhetjük? Azt hitted, hogy a Premier League futballistái túlfizetett piperkőcök? Nem, ennél sokkal rosszabbak, legalábbis ez alapján az egyedi hangú, elképesztően szórakoztató kulisszatitkokat tartalmazó könyv alapján. – Sunday Times 14 éves kortól ajánljuk!

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 296
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 366 g
Méretek (Sz-M-H) 136-204-26
EAN 9789635613557
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Az utolsó boszorkány lánya - Az utolsó boszorkány történetei 2. (3. kiadás)
-10%
Fábián Janka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Hiányzó történetek
-10%
Kovács Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
12,96 €
Miriam Rosenblum és a Kozma-kvintett
-10%
Fehér Béla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Lesz majd minden
-10%
Kovács Viktor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Brunar - A Mirrén titka
-10%
Nógrádi Gergely
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Zarah (4. kiadás)
-11%
Náray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Szent Péter esernyője
-12%
Mikszáth Kálmán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,86 €
Rejtett parázs
-10%
Vadkerti Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,00 €
12,60 €