Horthy Miklós

Horthy Miklós - Emlékirataim

Kenderes (Szolnok megye, Magyarország), 1868. június 18. az induló és Estoril (Portugália), 1957. február 9. a befejező pontja annak a hosszú, csaknem kilenc évtizedes életpályának, amelynek nyolc évtizedéről az számol be, aki megfutotta: vitéz nagybányai Horthy Miklós, volt tengerésztiszt, I. Ferenc József király és császár udvari szárnysegéde, flottaparancsnok altengernagy, a szegedi ellenkormány hadügyminisztere, a nemzeti hadsereg fővezére, Magyarországnak 1920. március 1-jétől 1944. október 16-ig kormányzója és „legfelsőbb hadura”, a németek, majd az amerikaiak foglya, végül pedig - haláláig - portugáliai magyar emigráns. Történelmi szerepének megítélésében életében - s halála után is sokáig, talán mind a mai napig túlzások és elhallgatások szerepelnek egy- és másfelől. Számvetéséből - emlékiratából --, amelyet öregen, életének utolsó évtizedében készített, talán tisztábban rajzolódik ki alakja, s mi a hosszú évtizedek biztosabb távolából ma már nem minden együttérzés nélkül tekintjük személyes sorsának bizonyos értelemben nemzetéével is rokon tragikumát.

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 456
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 678 g
Méretek (Sz-M-H) 230-152-0
EAN 9789635040278
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A Vow So Bold and Deadly - Merész, gyilkos eskü
-9%
Brigid Kemmerer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
A mindenség illata - Elveszett kincsek nyomában 1.
-9%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Caraval - Caraval-trilógia (5. kiadás)
-9%
Stephanie Garber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Skandináv népi motívumok - Színezőkönyv - Kreatív kikötő
-9%
Jessica Mazurkiewicz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Viszlát, cukor és fehér liszt! (új kiadás)
-9%
Török Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,52 €
Szerelmem, Coney Island
-9%
Billy O'Callaghan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Two Can Keep a Secret
Karen M. McManus
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
Az ezerszemű szálloda - Szabadulószoba és adventi naptár egyben - Karácsonyi thiller feltéphető oldalakkal §K
-9%
Eva Eich
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €