Gonzalo Cabeza

Iker Casillas - Szent kezek

Nehéz elképzelni a spanyol futball sikertörténetét Iker Casillas, a Real Madrid és a válogatott egykori klasszisa nélkül, hiszen a kapus döntő pillanatokban jelentette a különbséget győzelem és vereség, diadal és bukás között. A szerénységéről ismert hálóőr a fővárosi topklub saját nevelésű játékosaként mutatkozott be az élvonalban, tizenkilenc esztendősen már Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett, sorban zsebelte be a rangos egyéni elismeréseket, majd a nemzeti tizenegy csapatkapitányaként felért a csúcsra: Európa-bajnokságot és világbajnokságot nyert. A kiélezett küzdelmek ellenére végig meg tudta őrizni nyugalmát a pályán belül és kívül, olyan vezetővé vált, aki hangos szó nélkül, példát mutatva irányított, miközben végig hű maradt az elveihez. A fehérmezesek ikonjáért szurkolók milliói rajongtak, ám a feledhetetlen pillanatok mellett Iker megtapasztalhatta a színfalak mögötti harcokat, a mellőzést, a maró kritikát, végül a méltatlan búcsút is, melynek hatására szülőhazáját elhagyva Portugáliába szerződött. A bennfentes madridi újságíró, Gonzalo Cabeza végigkövette Casillas pályafutását a kezdetektől napjainkig, felfedve minden idők egyik legjobb kapusának titkait…

Nyelv magyar
Kiadó Inverz Media
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 224
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 552 g
Méretek (Sz-M-H) 152-214-20
EAN 9786155901058
Szállítási idő 4-10 munkanap

További termékek a kategóriából:

Kapáslövés - Sportos novellák és egyéb írások
-10%
Balogh Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
12,96 €
Albert 80 - Az egyetlen magyar aranylabdás hagyatéka / The Legacy of the One and Only Hungarian Ballon d’or Winner
-10%
Czégány Pál
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Milliárdosok klubja - Hogyan hódították meg a szupergazdagok a világ futballját?
-10%
James Montague
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
A negyedik arany
-10%
Kauzál Márton (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,10 €
KOLÓ - Egy kenus legendája
-10%
Tamás Rita
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Sportautók forradalma - Az utcára nevelt versenygépek világa
-10%
Bolgár Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Chelsea - Küldetés teljesítve
-10%
Dénes Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
Úton a legendákkal - Puskás
-10%
Simon V. László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €