Indián mesék (2. kiadás)

Ezra Pound az „amerikai Ovidiusnak” nevezte a nyelvészként és önjelölt „amatőr antropológusként” ismertté vált Jaime de Angulót. A szerző a kaliforniai pit river törzsnél töltött negyven év tapasztalatából merítve alkotta meg a fikciónak, folklórnak, fantasztikus történeteknek, tréfáknak, ünnepek rítusainak és kalandoknak ezt a különös ötvözetét: az Indián Meséket. A történeteket eredetileg saját gyermekei szórakoztatására írta, szabadon kölcsönözve a pit, valamint a miwok, a pomo és a karok törzs világából.

Az Indián mesék szereplői egyszerre emberek és állatok – Medve Apa, Antilop Anya, Róka Fiúcska és Fürjecske elindulnak a Darvak falujába, és az útjuk során rengeteg kalandba keverednek. Eljutnak a Sólymok falujába, a Penge emberekhez, és sok más helyre, eközben pedig útitársukul szegődik többek között Prérifarkas Apó; Medve Apa testvére, Gizzli és kislánya Lórió. Útközben a felnőttek mitikus történeteket mesélnek a gyerekeknek például arról, hogyan perzselte fel Menyét a világot, a Gubó emberről, vagy Erikannerről és Erihutikiről. Az utazás tulajdonképpen egy beavatás történet: mindenki sokat tanul az úton látottakból és gazdagabban, de ugyanakkor a tudással együtt járó sok-sok megválaszolatlan kérdéssel a fejében tér vissza az otthonába.

Jaime de Angulo nem fest romantikus és idealizált képet az indiánok életéről. Az általa ábrázolt játékos és fantáziadús világ szelleméhez híven de Angulo a következőket javasolja „szemtelenül” az olvasóknak: „Ha azon kapjátok magatokat, hogy nem tudjátok a választ, és valamilyen gépies magyarázatot kerestek, akkor találjatok ki egyet. Ha valamilyen következetlenségre vagy csodás valószerűtlenségre bukkantok, jusson eszetekbe, amit a hajdani indiánok mondtak: ’Így szokták elmondani ezt a mesét. Nem én találtam ki!’”