Dr. Bernard Jensen

Íriszdiagnosztika egyszerűen

A szemet mindig is a lélek tükrének tartották, pedig akár a test tükrének is nevezhetjük. Az egyre fejlettebb technikai eszközöknek köszönhetően mára már tudjuk, hogy a szem tulajdonképpen nem más, mint a különböző testi funkciók és állapotok miniatűr számítógépes kijelzője. Az íriszdiagnosztika a szem szivárványhártyáján, vagyis az íriszen bekövetkező elváltozások elemzésével foglalkozik. Az íriszdiagnosztikai térképeken minden egyes szerv beazonosítható, az elváltozások azonban nem elsősorban betegségeket jelentenek, sokkal inkább hajlamokra, alkati felépítésre és gyógyulási képességre engednek következtetni. Az íriszdiagnosztika legnagyobb előnye a megelőzésben rejlik, hiszen a szöveti változások a szivárványhártyán már azelőtt megjelennek, hogy az esetleges panaszok ténylegesen bekövetkeznének.

Az íriszdiagnosztika többek között megmutatja
• a páciens alkati erősségeit, fizikai állapotát, veleszületett erősségeit és gyengeségeit;
• a kémiai- és tápanyagszükségleteket, a környezetből származó mérgező anyagok felhalmozódásának helyét;
• az idegrendszer állapotát;
• a szervezet kezelésekre adott válaszait.

Nyelv magyar
Kiadó Bioenergetic Kft.
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 69
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 162 g
Méretek (Sz-M-H) 140-195-6
EAN 9789632912271
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Egészség Isten patikájából
-10%
Maria Treben
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
Napindító meditációk - Kezdd tiszta elmével és energetikusan az új napot!
-10%
Danielle North
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,62 €
Hashimoto-protokoll - 90 napos terv a pajzsmirigytünetek visszafordítására, hogy visszakapd az életed
-10%
Dr. Pharm. Izabella Wentz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,55 €
17,60 €
A kristályok gyógyító ereje - Kézikönyv a kristályok helyes alkalmazásához
-10%
Karen Frazier
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A gyógyító kód
-10%
Ben Johnson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,15 €
14,54 €
A házi patika gyógynövényei - Természetgyógyász a családban
-10%
Szarvas Nikolett Diána
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,65 €
13,19 €
Aromaterápia kezdőknek
-10%
Anne Kennedy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Termékenység kézikönyve - Természetgyógyász a családban
-10%
Szarvas Nikolett Diána
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €