Gróh Gáspár

Irodalmi hullámlovaglás - Ragyogástól féknyúzig

Gróh Gáspár új kötetébe tanulmánnyá terebélyesedett írásai kerültek. Bevezetőjében a kritikáról írva a szellemi élet megosztottságát megkerülhetetlen tényként, a szabadon gondolkodás akadályaként bemutatva a méltányosság szempontjának hiányára hívja fel a figyelmet. Legnagyobb lélegzetű, több mint 100 oldalas tanulmánya Nádas Péter 2017-ben megjelent regény-önéletírásának egy vonulatát taglalja. Elismerés és kemény kritika ez együtt, nemcsak letehetetlen, hanem megkerülhetetlen is. Más természetűek azok az írásai, amelyekben kiemelkedő író kortársunk, a kolozsvári Szilágyi István újabban megjelent köteteit elemzi. Ezek jelentik számára a kötete címében jelzett ragyogást. Záró tanulmánya csak azért nem vitairat, mert elfogultságra épülő hamis állításokkal aligha lehet vitatkozni. Ezért állítja, hogy Beke Albert Illyés Gyuláról írt könyve a szakszerűség álarca mögé bújtatva nem annyira szakmai teljesítmény, mint inkább az irodalomtörténetbe átkerült új műfaj, a monográfiává duzzasztott féknyúz megteremtése. A József Attila-díjas Gróh Gáspár kötete elvontságában is élvezetes, irodalmi értelemben is vonzó olvasmány. Mint minden igazán jelentős alkotás, túlmutat önmagán: időtlen és aktuális: úgy szól jelenbe érő múltunk megkerülhetetlen, de túl gyakran elfelejtett tényeiről, összefüggéseiről, folyamatairól, hogy azok nekünk is személyes ügyünkké válnak.

Nyelv magyar
Kiadó NAP KIADÓ KFT.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 315
Kötés típusa keménytáblás
Súly (g) 324 g
Méretek (Sz-M-H) 130-190
EAN 9789633321751
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Sooley - Egy legenda születése
-9%
John Grisham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
Csipkerózsika CD-melléklettel
-9%
Acsai Roland
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,65 €
Minecraft: A Kreatív mód kézikönyve (új kiadás)
-9%
Minecraft
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Babageometria - Formák (2. kiadás)
-9%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
Merkúr a retrográdban
-9%
Szentesi Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,84 €
Darabokra tépve
-9%
Böszörményi Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
A karácsonyi rablás esete - Mateknyomozók 3.
-9%
Daniel Kenney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Hopeless - Reménytelen
-9%
Colleen Hoover
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €