Medgyesy S. Norbert

Iskoladrámák - Színjátékok, énekek és ünnepek a XVII.-XVIII. századi magyarországi iskolakultúrából

Magyarország és benne Erdély (Siebenbürgen) területén az 1550-es évek és 1792 között a színjátszás világát az iskola jelentette. A tanárok által latin, német és magyar nyelven írt, több felvonásból álló drámákat az adott gimnázium diákjai adták elő tanévnyitó, tanévzáró, a mecénás ünneplése és egyházi ünnepek alkalmából. A barokk iskoladrámák elsősorban nem gyönyörködtettek, hanem mindenki által közérthetően, mégis magas irodalmi és zenei stílusban történelmet, teológiát, filozófiát, nyelvészetet és mitológiát tanítottak, bátor kiállásra neveltek és a diákok országvédő pátria-tudatát erősítették. Az Iskoladrámák kötet a 16–18. századi magyarországi, közép- és alsófokú iskolakultúrát, benne a színpadi és zenei életet, annak világi mecénásait, korabeli funkcióját és a XXI. századi oktatásban való alkalmazhatóságát mutatja be. Mindezeket a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, Piliscsabán 2002 óta folyamatosan működő Boldog Özséb Színtársulat szólaltatja meg kötetünk mellékleteként QR-kódról látható színdarabokkal. Az említett történeti játékok mellett Kertsó Cyrják Borka asszony és György deák (Kanta, 1773) vénlánycsúfolója és Hagymási Imre Garabontzás László (Vác, 1775) című tan-vígjátéka látható. Az ettől elválaszthatatlan énekeket és hangszeres betéteket, továbbá az énekelt Krisztus-életrajzot és történelmet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék (Budapest) tanárai és növendékei szólaltatják meg e hangzó csatolmányban.

Nyelv magyar
Kiadó MMA Kiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 504
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 964 g
Méretek (Sz-M-H) 156-230-10
EAN 9786155869532
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Zöldségek a téli erkélyen
-10%
Melanie Öhlenbach
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,75 €
8,78 €
Földrajzi atlasz általános iskolásoknak
Atlasz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,90 €
Babel
R.F. Kuang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,95 €
Hunyadi 11. - A förgeteg hírnöke
-10%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Mókás hangok - A repülő
Kathryn Selbert (Illuszt.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,45 €
Holtomiglan-Holtáiglan
-10%
Ditrói Csiby Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €
Ringató - Mondókák, dalok gyermekeknek
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Marvel-akcióhősök: Rémregény 2. (képregény)
-10%
Jeremy Whitley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €
5,27 €