Kalligram folyóirat 2018 április

A Kalligram folyóirat többkultúrájú szellemi közegből meríti szövegeit, és többkultúrájú közegben jelenik meg. Talán ennek is köszönhető sajátos, egyedi jellege. Szerkesztősége a közép-európai nemzetek kultúrái közötti párhuzamok s az európaiság gondolatának mind szélesebb körben való terjesztését tartja feladatának, s azt, hogy bemutassa a világirodalom legfrissebb áramlatait. A kiemelkedő magyar alkotók mellett a csehországi, illetve a közép-európai szellemi élet több jeles képviselője is állandó szerzői közé tartozik. Lapjain megférnek egymás mellett a különböző világszemléletek jegyében született művek, szépirodalmi publikációk, irodalomtörténeti és társadalomtudományi munkák, műkritikák, képzőművészeti esszék és filozófiai tanulmányok egyaránt.

Nyelv magyar
Kiadó KALLIGRAM
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 96
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 233 g
Méretek (Sz-M-H) 190-280
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A király elefántja /Sigwulf 2.
-83%
Tim Severin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
1,95 €
Szabad a pálya - Vajon mit mond a tudomány a bevándorlásról? (képregény)
-10%
Bryan Caplan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Minecraft: Útmutató a PVP-játékokhoz
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,80 €
10,62 €
Rettenetes örömeim - Életem története (új kiadás)
-10%
Enzo Ferrari
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,13 €
PONS Nyelvtan 3 lépésben - Francia A1-B2 - Felfedezés, megértés, gyakorlás
-10%
Michael Deneux
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Dian Fossey - A hegyi gorillák megmentője
-10%
Susanna Leonard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
Szíves fogadtatás - Margó Könyvek
-10%
Vesna Lemaić
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A megváltó - Skandináv krimik (zsebkönyv)
-10%
Jo Nesbo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,75 €