J. Kovács Judit

Kerekítő 2. - Ölbeli játékok, mondókák (4. kiadás)

Kerek egy esztendő telt el a Kerekítő ­- ölbeli játékok, mondókák első kötetének megjelenése óta. Ez a három évnél fiatalabb gyerekeknek és szüleiknek szóló gyűjtemény hiánypótló kiadvány volt - erről tanúskodik hatalmas sikere. A Kerekítő második kötete 2010. november első hetében jelenik meg a Naphegy Kiadó gondozásában, Kállai Nagy Krisztina illusztrációival, J. Kovács Judit válogatásában és játékleírásaival. Palya Bea ajánlója: Most még a barátnőim gyerekeivel játszom Hóc-hóc katonát, de már gondolok arra a kisgyerekre, akit én fogok szülni, és akinek a szemébe nézve majd mondhatom ezeket a dünnyögőket. Valamiféle szerelem elmélyítése lesz majd ez: szavakat és érintéseket küldünk egymásnak, játszunk egymással. Az itt összegyűjtött mondókákban, játékokban egy olyan gyengéd szeretet van kódolva, amely egyben a kreativitásnak is utat enged: mi magunk is kiegészíthetjük őket új szavakkal, új ritmusokkal, új érintésekkel.

Nyelv magyar
Kiadó Móra Könyvkiadó
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 64
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 272 g
Méretek (Sz-M-H) 165-165-10
EAN 9789634156239
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hörcsög az agyban - Miért eszünk kényszeresen?
-10%
Felix Kreier
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Régi holmik új szerepben - Kreatív és megszépítő ötletek - Mindent saját kezűleg
-10%
Rabea Rauer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,95 €
1,76 €
Mi nő ott? /Mit? Miért? Hogyan? - Scolar mini 17.
-10%
Constanza Droop
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,14 €
Esti mesék lázadó lányoknak 1. /100 különleges nő története (2. kiadás)
-10%
Elena Favilli
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
Nyújtózz az égig, mint egy hegy - Játékos mindfulness-technikák gyerekeknek és szülőknek
-10%
Suzy Reading
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Érettségi témakörök vázlata történelemből (középszinten) a 2024-től alkalmazott érettségi követelményrendszer alapján
-10%
Dr. Boronkai Szabolcs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,65 €
Egyetlen szerelmeim
-10%
Taylor Jenkins Reid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Lingea svéd társalgás /Szótárral és nyelvtani áttekintéssel
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €