BUZÁS SÁNDOR - MAGYAR ZSOLT

KINCSKERESŐBEN, AVAGY VÁLLALKOZÓI ÉLETUTAK

Kedves Olvasó! Ez a könyv azzal a céllal született, hogy segítséget nyújtson neked az életed, vállalkozásod, kezdeményezésed magabiztosabbá, tetterősebbé, nyugodtabbá tételében. Hitünk szerint ennek kulcsa az emberben, benned rejlik! A beszélgetések, interjúk olyan vállalkozókkal készültek, akik legalább tíz éve sikerrel működtetik, fejlesztik vállalkozásukat. Megkíséreltük bemutatni azt, hogy milyen kihívásokkal szembesültek e folyamat során, de a legfőbb célunk mégis az volt, hogy a fejlődés emberi oldalára fényt derítsünk. Különös tekintettel az ember saját fejlődése és az általa vezetett vállalkozás fejlődése közötti kapcsolatra. Természetesen az eredmény nem lett, nem lehetett homogén. De azt bizton állítjuk, hogy az interjúk tele vannak értékes tapasztalatokkal. Mi minden interjú után úgy álltunk fel, hogy egy-egy „kincsesládára” leltünk. A másik ember életében tett utazásunk során, újra és újra felismertük azokat a valódi értékeket, melyeket egymásnak adhatunk. A könyvben szereplő vállalkozók készek voltak arra, hogy évtizedes tapasztalatukat megosszák az Olvasókkal. Számunkra is, akik rendelkezünk vállalkozói tapasztalatokkal, nagyon sok felismerést, szembesülést hozott ez a munka. Ezek nagyon fontosak ahhoz, hogy az ember tudatosan lássa saját helyzetét, állapotát, hibáit és értékeit. Az interjúkkal való ismétlődő munka során döbbentünk rá, hogy mindig csak azt vesszük észre, ami aktuálisan jelentőséggel bír számunkra. Ezért bátran ajánljuk e könyv sűrű forgatását, mert ha különböző élethelyzetekben olvassuk el, újabb és újabb hasznos tapasztalatokat közvetít számunkra. Szeretnénk már most jelezni, hogy ezek az interjúk arra ösztönöztek minket, hogy túl azon, hogy tanácsadói munkánk során felhasználjuk ezeket a tapasztalatokat, további interjúkötetek keretében újabb életutakat mutassunk be. A továbblépés útja sokfelé vezethet, így örömmel vennénk, ha Te, Kedves Olvasó, megosztanád velünk véleményed, észrevételeid, élményeid! Végül egy jó tanács: az olvasás és felismerés önmagában vajmi keveset ér! Az életet áthatni ezekkel az impulzusokkal, tetteket is kíván! Ne feledd, ha ezekből a felhalmozott kincsekből egyet is valóban az életed részévé teszel, az sokkal több, mintha csak gondolkozol és tervezgetsz! Lépésről-lépésre haladj, folyamatosan szemmel tartva a saját fejlődésed útját! Sok sikert a változáshoz!

Nyelv magyar
Kiadó SILMENOR KIADÓ
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 220
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 370 g
Méretek (Sz-M-H) 150-210-20
EAN 9789630825689
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Kistáskák, tokok, tárcák - Szuper ötletek táskába való, kisebb-nagyobb tartók varrásához
-10%
Saskia Abel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,00 €
A gránátalma titkai - Titok sorozat
-10%
Dr. Michaela Döll
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €
5,27 €
Az élet második fele - Út a kiteljesedés felé (új kiadás)
-10%
James Hollis
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Nyakigláb apó - Kedves Ellenségem!
-10%
Jean Webster
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Világhóditó birodalmak - Képes ismeretterjesztés gyerekeknek /Fedezzük fel együtt!
-10%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Madame Exupéry és az égbolt csillagai
-10%
Sophie Villard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
Kukucs Könyvek - Mit hallok?
-10%
Leporelló
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
A Titokzatos Benedict Társaság (filmes borító)
-10%
Trenton Lee Stewart
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €