Schiffer Miklós

Köszönöm, kérem - Jómodor akkor is létezik, ha sokan nem hallottak róla

Az emberek közötti kapcsolatoknak mindig is megvoltak a maguk szabályai, amelyeket a közösség tagjainak be kellett tartaniuk. Bíborbanszületett Konstantin bizánci uralkodó már a X. században komplett illemtankönyvben foglalta össze a viselkedés, a rendezvényeken és a császári udvarban való megjelenés, a közös étkezés szigorúan követendő törvényeit. Ma is terjedelmes kézikönyvek tárgyalják ezt a témát, sőt egyetemi szakokon és tanfolyamokon képeznek protokollszakértőket, akik segíthetnek eligazodni a földi halandóknak a diplomácia útvesztőiben.
A mindennapokban ugyanakkor nem a régmúlt idők etikettjét vagy a hivatalos érintkezések során érvényes protokollt kell elsősorban ismernünk, hanem sokkal inkább az illem (más szóval: a viselkedéskultúra) és a jó modor, az ízléses megjelenés szabályait érdemes elsajátítanunk, amelyek révén kulturált ember módjára élhetünk.
Meggyőződésem, hogy a klasszikus viselkedési szabályok soha nem évülnek el, csupán a kor igényei szerint változnak, fejlődnek, vagy éppen újabbak születnek a régiek mellé. Attól, hogy szívesen kapunk be egy szaftos hamburgert valamelyik trendi street food helyen, még nem árt tisztában lennünk azzal, hogyan étkezhetünk kulturált módon a damaszttal terített asztal mellett. Manapság mindenki tegeződik, de ettől ismernünk kell az udvarias megszólításokat, a köszönés formálisabb verzióit is. Mostanra az élet egyre több területén megvalósult a nemek közti egyenlőség, ennek ellenére - vagy éppen emiatt - fontos, hogy a férfiak megőrizzék a nőkkel szembeni tiszteletteljes, előzékeny viselkedésüket. Én azt vallom, hogy a jó stílus, a helyes manír ma, a XXI. században is nélkülözhetetlen eleme társas kapcsolatainknak, szebbé teszi a mindennapjainkat, feldobja a környezetünk hangulatát, s nem utolsósorban örömet szerez önmagunknak is...
A szöveg végső formába öntése során arra törekedtem, hogy a családi élettől az utazáson át a terített asztalig, a helyes megszólítási formákon keresztül az esküvőszervezésig és az online jelenlétig az összes releváns témára kitérjek, amelyek a mindennapokban felmerülhetnek, s választás elé állíthatnak minket. ,,A jó modor a legjobb útlevél az életben" - vallotta Jean de La Bruyere francia moralista a XVII. században. Ennek szellemében született meg ez a könyv.

Nyelv magyar
Kiadó Lábnyom Kiadó
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 268
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 650 g
Méretek (Sz-M-H) 155-215-18
EAN 9786158111508
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hányan vannak?
-9%
Agnese Baruzzi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,55 €
4,15 €
Az ember, akit Ovénak hívnak (puha) - Feelgood-sorozat
-9%
Fredrik Backman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,79 €
Peacock Punk Záložka
-7%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,10 €
2,89 €
Restaurant, Hungary - Új fejezetekkel
-9%
Kordos Szabolcs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,83 €
Jázmin és a megmentett kismalac
-9%
Helen Peters
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,97 €
Szomjúság - Skandináv krimik (zsebkönyv)
-9%
Jo Nesbo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,75 €
8,88 €
Titkos hírnév - Személyes márkaépítés introvertáltként
-9%
László Móni
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Energiát adó mandalák - Minden napra - Öröknaptár 1.  - 366 színes mandalával
-9%
Naptár
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €