Kokes János

Magyar emlékek Csehországban

Utazásaink során a mai szlovák-cseh határt átlépve sokan nem is tudatosítjuk, hogy tulajdonképpen a történelmi magyar-cseh határon haladunk keresztül: az egykori Magyar Királyság és a Cseh Királyság közti államhatáron. Hosszú évszázadokon át - az első évezred végétől a XX. század végéig - ugyanis a magyarok és a csehek közvetlen szomszédok voltak, és a két ország uralkodó dinasztiái között nem egy házasság köttetett. Ezen túlmenően számtalan kereskedelmi, politikai és határ menti személyes kapcsolat is létrejött e két nép között. Középiskolás tanulmányainkból arra talán mindannyian emlékszünk, hogy Radnótit a csehországi Liberecbe küldték ipari tanulónak. Az azonban kevésbé közismert, hogy Kazinczy Ferenc a jakobinus összeesküvés elítéltjeként brnói tömlöcben raboskodott, hogy Prágában őrzik Szent István állítólagos kardját, hogy Bolyai János, a híres matematikus katonatiszti múltjának emlékét Olmützben tábla őrzi, vagy hogy a szabadságharcot vezető II. Rákóczi Ferencet előzőleg a dél-csehországi Jindřichův Hradecben próbálták Habsurg-hű alattvalóvá nevelni. Mindennek pedig a mai Csehországban látható, megtekinthető emlékei, emlékhelyei vannak. A most kézben tartott rendhagyó útikönyv áttekinti a magyar-cseh történelem kapcsolódási pontjait, majd hét régióra bontva mutatja be részletesen a magyar emlékkel bíró városokat, épületeket, helyszíneket. A kötet szerzője, Kokes János 1977 óta Prágában élő szlovákiai magyar újságíró, a Magyar Távirati Iroda (MTI) prágai tudósítója. A fotók Gedai Csaba fotóművész munkái.

Nyelv magyar
Kiadó Antall József Tudásközpont
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 191
Kötés típusa Puhakötés
Súly (g) 458 g
Méretek (Sz-M-H) 165 x 230
EAN 9786155559082
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Agatha Raisin és a rossz lóra tett feleség
-10%
M. C. Beaton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Az auschwitzi bába
-10%
Anna Stuart
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
16,83 €
Törökvész - Marót, a második Mohács
-10%
Vankó János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Hogyan ne nyírjuk ki szobanövényeinket? - Túlélési tippek kezdő lakáskertészek számára
-10%
Veronica Peerless
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,38 €
Egy ropi csináld magad naplója
-10%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
We Free the Stars
Hafsah Faizal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
Mit érzel, Kismackó?
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,97 €
Bécs /Dream travel
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €