BÖDÖK ZSIGMOND

MAGYAR FELTALÁLÓK A HÍRKÖZLÉS TÖRTÉNETÉBEN

Valljuk meg, az utókor hálátlan örökös. A korábbi korok vívmányait készen kapja, ezért nem sokat törődik eredetével és hajlamos megfeledkezni a tudományok szorgos munkásairól, akik követ kőre rakva, önzetlen fáradozással vetették meg az emberiség szellemi hajlékának szilárd alapjait, ahol a tágas termek felszentelt oszlopsorai közt a szellem örök napvilága tündököl és amelynek falai már oly magasra hágnak, ahonnan a csillagok is karnyújtásnyira kerültek. Tegyünk hát róla, hogy hanyagságunk miatt ne váljanak végérvényesen elhagyatottá ezek a szentélyek! Feszítsük le ablakainkról feledékenységünk zsalugátereit, hogy lássuk és láttassuk halhatatlan tudós elődeink dicsfényét. És jusson némi fény azokra az álmodozókra is, akiknek sosem állt módjukban terveiket valóra váltani, noha azt papírra vetették, vagy jobb esetben éjt nappallá téve létrehozták szerkezetüknek egy működőképes példányát, mégsem sikerült átlépniük a siker kapuját. Legyenek ők is szívesen látott vendégek emlékeinkben, mert a tudomány és a technikai haladásnak irányába tolták szekerüket. Folytatva a megkezdett sort, ezúttal azokat a magyar mérnököket és feltalálókat mutatjuk be, akik a fotográfia, nyomdászat és a távközlés történetében játszottak meghatározó szerepet. És miközben majd lapozgatjuk Gépes Krónikánkat, lehet, néhány, már régebben kihullott lapját is sikerül visszaragasztgatnunk a helyére.

Nyelv magyar
Kiadó NAP KIADÓ DUNASZERDAHELY
Megjelenés éve 2006
Oldalak száma 292
Kötés típusa Puhakötés
Súly (g) 482 g
Méretek (Sz-M-H) 175-230
EAN 9788089032853
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lélegezz: egy élet a flow-ban
-9%
Rickson Gracie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Szenvedély a rang fogságában - Sisi baráti-családi körben
-9%
Káli-Rozmis Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
A játék
-9%
Alessandro Baricco
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Kötőszavak - Beszélgetőkönyv önmagammal
-9%
Bérczes László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Boribon házikója (új kiadás)
-9%
Marék Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,33 €
Teljes női egészség - Funkcionális orvoslás a testi-lelki harmónia megteremtéséhez
-9%
Carrie E. Levine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Moszkva /Berlitz barangoló
-9%
Berlitz Útikönyvek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,75 €
11,61 €
A szabadság diktatúrája
-9%
Börcsök Mária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,50 €
7,74 €