SZEMERE GABRIELLA

ME AND YOU AT THE ZOO - GYEREKJÁTÉK AZ ANGOL! 4.

A könyv és a 12 perces rajzfilm óvodás és kisiskolás gyerekeknek szól. A nyelvtanulást nem lehet elég korán kezdeni. Az egészen kis korban elkezdett nyelvtanulás során a gyerekek hamar megtapasztalják, hogy egy fogalmat több szóval is ki lehet fejezni, így gondolkodásuk rugalmasabb, elvonatkoztató képességük jobb lesz, s ezáltal fejlődik az intelligenciájuk. A rajzfilmek és a képeskönyvek két kisgyerek kalandjait mesélik el, akik megtalálják Ziggyt, a papagájt, és megtanítják beszélni. Sok-sok kalandjuk során a madár megismeri a betűket, számokat, színeket és egyéb hasznos szavakat. Az egyenként 12 perces rajzfilmekkel a gyerekek egyre jobban elsajátítják az angol nyelvet, ha pedig már tudnak olvasni, akkor a könyvben végigkövethetik az adott történetet, amiben egy kis szótár is segítségükre lesz. A sorozat 10 kötetből áll. A könyvek és filmek egymástól függetlenül is élvezhetők, ugyanakkor a bennük lévő tudásanyag egymásra épül. A rendszeres Time for English-mese fogyasztás a legjobbkor és a legjobb módon, ráadásul élményszámba menően kínál biztos angoltudást a kisgyerekeknek. A korai nyelvtanulásnál a gyerekeknek még nem szükséges nyelvtant, kiejtést tanulniuk, az is elég, ha dalokat, verseket, szavakat ismételgetnek. A sok ismétlésnek köszönhetően egyre jobb lesz a kiejtésük, pontosabb a szóhasználatuk, ezáltal felszabadultabban használják majd a nyelvet a tudatos nyelvtanulás során, az iskolában is. A rajzfilmhez angol és magyar felirat is választható. 4. rész: Állatkerti séta Számok 1020-ig Állatkerti állatok: leírják, hogy néznek ki, és mit esznek Összehasonlítás: méretek, formák, melléknevek A gyerekek egy szafariparkban találják magukat, ahol szabadon mászkálnak az állatok. Sétára indulnak ezen a különös helyen, majd felülnek egy kisvonatra, és megtanulják az állatok nevét, leírják, hogy néznek ki, milyen szokásaik vannak, és mivel táplálkoznak. A mozdonyvezető vállán színes papagáj ül, aki mindent megismétel, amit a férfi mond, miközben az az állatkertben látható érdekességekről mesél. Lucy, Wiz és Ziggy látnak zsiráfokat, vízilómamát a kicsinyeivel, két tigrist, öt zebrát és egy baglyot. Mindenütt keresik a Ziggyhez hasonló madarakat, de egyet sem találnak.

Nyelv magyar
Kiadó CENTRAL KÖNYVEK
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 32
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 444 g
Méretek (Sz-M-H) 215-290-8
EAN 9789633411957
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Sooley - Egy legenda születése
-9%
John Grisham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
Csipkerózsika CD-melléklettel
-9%
Acsai Roland
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,65 €
Minecraft: A Kreatív mód kézikönyve (új kiadás)
-9%
Minecraft
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Babageometria - Formák (2. kiadás)
-9%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
Merkúr a retrográdban
-9%
Szentesi Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,84 €
Darabokra tépve
-9%
Böszörményi Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
A karácsonyi rablás esete - Mateknyomozók 3.
-9%
Daniel Kenney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Hopeless - Reménytelen
-9%
Colleen Hoover
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €