Bancsi Péter

Mercedes-Benz /Híres autómárkák

A Híres autómárkák sorozat megérett arra, hogy a Magyarországon különösen kedvelt és tisztelt prémium-autómárka, a Mercedes-Benz történetét is feldolgozza. Ha meghalljuk ezt a nevet, méltán jut eszünkbe róla a csúcsminőség, az igényesség, a pontosság. Már az alapítók is törekedtek termékeik tervezésekor és gyártásakor ezekre a jellemzőkre, és mindvégig hűek maradtak ehhez a hagyományhoz. Napjainkban a társaság értékrendjében kiemelt helyen áll a tradíciók ápolása. Kiadványunk nemcsak arra hivatott, hogy bemutassa a termékek sikerét megalapozó eseményeket és körülményeket, hanem arra is, hogy a kitartás, az állandó fejlődni akarás példájaként állítsa a céget az emberek elé. A Mercedes-Benz autók és elődeik több mint egy évszázada a technika úttörőinek számítanak, ám tervezőik sosem felejtették el, hogy a kiváló műszaki adottságokkal rendelkező gyártmányokat is csak úgy lehet eladni, ha azokat tetszetős ruhába öltöztetik. Többek között ennek köszönhető e könyv rendkívül színes illusztrációja. A kötetben a cégtörténeten, a sorozatban gyártott személyautókon kívül helyet kaptak a tehergépkocsik, az autóbuszok, a traktorok, a tanulmányjárművek, a tuningolt gépek, és nem maradhatott ki a sporttörténelem sem. Bízunk abban, hogy könyvünk által a kedves Olvasó hiteles képet kap a cég múltjáról és jelenéről.

Nyelv magyar
Kiadó Nagykönyv Kiadó
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 176
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 1100 g
Méretek (Sz-M-H) 233-302-18
EAN 9786155277511
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Nagy birodalmak
-10%
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Minecraft: Vöröskő kézikönyv (új kiadás)
-10%
Minecraft
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
16 ló
-10%
Greg Buchanan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Élveboncolás - Közelítések Péterfy Gergely Kitömött barbár című regényéhez
-10%
Tátrai Szilárd
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Nyírd ki csajosan
-10%
Christina Braun
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €
A szuperdió - Mire jó az agy?
-10%
Vibók Ildi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Petőfi - Petőfi Sándor regényes életrajza
-10%
Berényi Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Segítő állataink szellemének üzenete - Könyv + jóskártya (új kiadás)
-10%
Colette Baron-Reid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €