Angela Murinai

Mikor feltámad a szél - Megrendítő történet arról, hogyan élheti túl egy anya a gyermeke elvesztését

„Én sírhatok, elakadhat a szavam, lehet hiányos az illemtudásom. Nem számít ez. Nekem meghalt a fiam. Csak ez számít.” Hogyan lehet megbirkózni az egyik legnagyobb veszteséggel, amely érhet bennünket, a gyermekünk elvesztésével? Mit tehet egy anya, hogyan élhet tovább tátongó sebbel a lelkén? Angela Murinai három kamasz fiával nyaral a csodálatos Gozo szigetén, amikor legidősebb gyermekét elsodorja egy áramlat és belefullad a tengerbe. Miközben megrendülve olvashatjuk az anya küzdelmét a gyásszal, nyomon követhetjük az életben maradt testvérek lelki tusáit, kirajzolódik egy erős asszony figurája, aki bántalmazó apja, elnyomott anyja és elhidegülő férje mellett egyedül kell, hogy viselje az irtózatos terheket, amelyeket az élet kiszabott rá. A Mikor feltámad a szél mindannyiunkat megtanít arra, hogy értékeljük a pillanat megismételhetetlen szépségét, és hogy miként hozzuk ki a lehető legjobbat a bennünket ért sorscsapásokból. Angela Murinai a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolán diplomázott, majd néhány évig tanítóként dolgozott. 2014 óta írja Gumiszoba című blogját, ahol közéleti kérdésekkel, nőpolitikával, társadalomkritikával foglalkozik. 2018-ban két fiával Németországba költözött, és azóta is ott él. 2016-ban egy családi nyaralás során balesetben elveszítette legidősebb, akkor 18 éves fiát. Négyévnyi gyász után döntött úgy, hogy megírja azokat az érzéseit, melyekkel azóta is együtt él. A Mikor feltámad a szél egyszerre szól veszteségről, családról, gyökerekről és örökségről, elmúlásról és túlélésről. A Libri Könyvkiadó SAJÁT SZOBA KÖNYVEK sorozata olyan személyes, női perspektívából elbeszélt történeteket gyűjt egybe, amelyek témájuk súlyosságával és keresetlen őszinteségükkel megrendítenek és továbbgondolásra késztetnek minden olvasót.

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 216
Kötés típusa puha kötés
Méretek (Sz-M-H) 123-203-0
EAN 9789634338550
Szállítási idő 4-10 munkanap

További termékek a kategóriából:

Óriáskerék - Fent és lent itthon és Angliában
-10%
Kégl Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,75 €
11,48 €
Éjfélkor a Feketerigó kávézóban
-10%
Heather Webber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,65 €
15,89 €
Outlander 8. - Szívem vérével írva 1. (puha)
-10%
Diana Gabaldon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €
A hercegné alkuja - A lány és a herceg 1.
-10%
Tessa Dare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Vadak a vadonban
-10%
Gerald Durrell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,55 €
Central Park (2. kiadás)
-10%
Guillaume Musso
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Csontbrigád /A ponyva gyöngyszemei
-10%
Rejtő Jenő (P. Howard)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
Szemenszedett mese
-10%
Vavyan Fable
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,75 €
14,18 €