NEMESHEGYI PÉTER S.J.

MOZART

Mozart zenéje nekünk az életet mondja el. Ez az élet az ős-élet nagy áramlatához tartozik. Nem bajjal terhelt, hanem örömmel és hálával teli élet. Nagyszerű ajándékként megélt, ragyogó élet. Nem búsongó, hanem gondtalan, szabad élet. Mozart zenéje azonban nemcsak az életet, hanem a halált is elmondja nekünk. De ez a halál nem csak fájdalmas, bánatos valami. Mozart zenéje ugyanis az életet is és a halált is magába foglaló és azt meghaladó ember-létet mondja el nekünk. Azt az emberlétet, amelyet Isten teremtett és Isten szeretete ölel át. Isten minden nyomorúságunkat átöleli, ránk mosolyog, mindent megbocsát és szeret bennünket, nyomorúságos embereket. Mozart zenéje, hogy úgy mondjam, ennek a bennünket teljesen átölelő Istennek a szavát, Isten szívét tárja fel nekünk. Úgy gondolom, hogy Isten Mozarton keresztül és az ő zenéjén keresztül saját szeretetét adja nekünk. Mozart zenéje megvigasztal, felszabadít. Nekünk, ebben a világban élő embereknek, az élet örömét, nagyszerűségét hirdeti. Ugyanakkor azt is elmondja, hogy a halál által az élet nagy folyamába térünk vissza, és így megment a halálfélelemtől. Ez a zene egész természetesen és közvetlenül valami nagyot, szentet, az Istentől jövő szeretetet mondja el szívünknek. Nemeshegyi Péter SJ előadásainak japán hallgatói Mozartról

Nyelv magyar
Kiadó KAIROSZ KIADÓ
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 138
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 195 g
Méretek (Sz-M-H) 140-195-15
EAN 9789636624583
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Katicalány
-10%
David Soman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,75 €
Angol tematikus szótár - szókincsbővítéshez
-10%
Szótár
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
Marvel-akcióhősök: Fekete Párduc 1. - Viharos idő (képregény)
-10%
Kyle Baker
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €
5,27 €
Megint, Rachel
-10%
Marian Keyes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
Te szeretsz engem
-10%
Caroline Kepnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Barátok - Hogyan értelmezzük legfontosabb kapcsolataink erejét?
-10%
Robin Dunbar
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
Éjszaka
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,51 €
Gabby's Dollhouse - A babaház őrei
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €