Wacha Imre

Nem csak szóból ért az ember - A nonverbális kommunikáció eszköztára /Az ékesszólás kiskönyvtára

Beszédünket számtalan olyan jel kíséri, melyekkel – szándékosan vagy tudat alatt – üzenünk társainknak, hallgatóinknak. Ezt a?szavak nélküli üzenetváltást idegen szóval nonverbális kommunikációnak nevezzük. Hallgatóságunk a „szavakon túli” jelzéseket is értelmezi, így ezekkel mondanivalónkat alátámaszthatjuk, megerősíthetjük. Előfordulhat azonban az ellenkezője is, amikor szavak nélküli üzenetünk ellentmond szavainknak, gyengíti azok hatását. Nem közömbös, hogy a mindennapi társalgásban, munkahelyi megnyilatkozásainkban vagy ünnepi alkalmakkor hogyan élünk a nonverbális kommunikáció által nyújtott lehetőségekkel. Wacha Imre könyve közérthető módon ismerteti a „szavakon túli” kommunikáció számos eszközét. A könyv érdeme, hogy gyakorlati tanácsokat is ad, megtudjuk, hogy milyen módon használhatjuk ki ezeket a sokak számára rejtett eszközöket, azért, hogy üzenetünk hatékonyan célba érjen, azaz kommunikációnk gyors és sikeres legyen. A kötet jelentős része a szónok beszédét kísérő látvánnyal foglalkozik, többek között a külső megjelenéssel, a gesztusokkal, a mimikával és a mozgással. A gesztusok felismerésében és értelmezésében szemléltető ábrák nyújtanak segítséget. Emellett olvashatunk a hangzásról is: megtudhatjuk például, miképpen utalhat nevetésünk a lelkiállapotunkra. Wacha Imre évtizedes tapasztalatait összegzi ebben a kötetben, amely méltán tart számot a legszélesebb olvasóközönségre.

Nyelv magyar
Kiadó Tinta Könyvkiadó
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 120
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 155 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-8
EAN 9789639902893
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A pillangók üzenete - Varázslatok földje 10.
-9%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,83 €
A Titkos manifesztációs kártyák
-9%
Rhonda Byrne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,81 €
Zsákbamacska - Versek óvodásoknak
-9%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Hova bújtál, kisróka? - Kukucs-könyvek (új kiadás)
-9%
Sam Taplin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
Hell Bent
Leigh Bardugo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Alma - A sötét birodalom
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
Nero, a véres költő /Talentum diákkönyvtár
-9%
Kosztolányi Dezső
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,60 €
2,37 €
Velence /Marco Polo
-9%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €