Kovács Péter

NEMZETKÖZI KÖZJOG /OSIRIS TANKÖNYVEK

A tankönyv a nemzetközi jog alapkérdéseit, a nemzetközi jog és a belső jog viszonyát és az e tárgyban született alkotmánybírósági határozatokat mutatja be. A jogforrási rendszereket áttekintve a szerződéskötés elméletére és gyakorlatára, a szerződések értelmezésére, érvénytelenségére és megszűnésére tér ki, majd a szokásjogot, valamint a jogalanyiságot és a nemzetközi kapcsolatok legfontosabb jogi szabályait tárgyalja, figyelmet fordítva a Nemzetközi Bíróság joggyakorlatára. Az emberi jogok nemzetközi védelmét, a kisebbségvédelem nemzetközi jogát ismertetve hangsúlyozza a legfontosabb szabályok folyamatosságát, de jelzi azokat a fő területeket is, ahol a nemzetközi kapcsolatok jogi koordináta-rendszere átalakul. Így az erőszak alkalmazásának és az ún. humanitárius intervenciónak a kérdését és ezzel összefüggésben az ENSZ reformját a tankönyv már a 2006-os állapotnak megfelelően mutatja be. A felelősség nemzetközi jogi szabályait az ENSZ kodifikációs tervezetét figyelembe véve, az egyén büntetőjogi felelősségének kérdését pedig a nemzetközi büntetőbíróságok példáin keresztül tárgyalja. A diplomáciai jog bemutatásakor az elméleti alapvetések mellett a szokásosnál bővebben szól a diplomáciai gyakorlatról. A nemzetközi bírósági döntések megértését számos térkép segíti.

Nyelv magyar
Kiadó Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft.
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 670
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 1230 g
Méretek (Sz-M-H) 170-240-40
EAN 9789632762104
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Családtervezés - HelloBaby! könyvek
-10%
Podonyi Hedvig
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
A mély lelke
-10%
Natasha Bowen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A homály visszatér - A Gyűrűk Ura históriája I.
-10%
J. R. R. Tolkien
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Csapda
-10%
Mel Wallis de Vries
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Lovak és pónik /Mi Micsoda Junior 4.
-10%
Christina Braun
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Átutazók
-10%
Adeline Dieudonné
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A titkok titkos élete - Hogyan befolyásolja a titkolózás az életünket?
-10%
Michael Slepian
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Landolás a jövőben - Már tudok olvasni sorozat - 3. szint - Már tudok olvasni
-10%
Marék Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €