Ray Bradbury

Októberi vidék

Ray Bradbury, a sci-fi egyik legnagyobb alakja és a novella amerikai mestere már a korai írásaival híveket szerzett magának olvasók és kritikusok között egyaránt, ám aki elsősorban a Marsbéli krónikákról vagy a Fahrenheit 451-ről ismeri, azt ebben a kötetben meglepetés érheti. Egy festői mexikói faluban a halál csupán turistalátványosság. Egy város alatti városban megfulladt szeretők csendben ismét egymáséi lehetnek. Egy karnevállal utazó kis ember legédesebb vágya napról napra beteljesedik. Egy beteg fiúnak a hűséges kutyája az egyetlen kapcsolata a külvilággal. És a túlvilággal. Ez a tizenkilenc borzongató és baljós novella Ray Bradbury másik arcát mutatja meg. Azt az írót, aki kíváncsi az élet és a fantázia sötét oldalára, aki ragyogóan megragadja a világ őrültségének, zűrzavarának és akadályainak lényegét. Az Októberi vidék karakterei élnek, álmodnak, dolgoznak majd meghalnak - és néha ismét élnek, csak hogy felfedezzék, bár gyakran túl későn, hogy az embernek magas árat kell fizetnie azért, hogy valahova tartozhasson.

Nyelv magyar
Kiadó Agave Könyvek
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 304
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 302 g
EAN 9789634192855
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lélegezz: egy élet a flow-ban
-9%
Rickson Gracie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Szenvedély a rang fogságában - Sisi baráti-családi körben
-9%
Káli-Rozmis Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
A játék
-9%
Alessandro Baricco
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Kötőszavak - Beszélgetőkönyv önmagammal
-9%
Bérczes László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Boribon házikója (új kiadás)
-9%
Marék Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,33 €
Teljes női egészség - Funkcionális orvoslás a testi-lelki harmónia megteremtéséhez
-9%
Carrie E. Levine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Moszkva /Berlitz barangoló
-9%
Berlitz Útikönyvek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,75 €
11,61 €
A szabadság diktatúrája
-9%
Börcsök Mária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,50 €
7,74 €