KERÉNYI FERENC - PETŐFI SÁNDOR ÉLETE ÉS KÖLTÉSZETE (ÜKH2008)
KERÉNYI FERENC

PETŐFI SÁNDOR ÉLETE ÉS KÖLTÉSZETE (ÜKH2008)



Alig hihető, de igaz: Petőfi Sándornak, a magyar nyelvterületen és a világirodalomban is legismertebb költőnknek 1896 óta nem jelent meg átfogó, tudományos megalapozottságú, a szerző önálló kutatásain (is) alapuló életrajza, és már 72 éve, hogy Illyés Gyula sok kiadást megért Petőfi-könyvét először olvashatták. Azóta egyrészt megszaporodtak a költőről, koráról, kapcsolatairól, eszmei tájékozódásáról szóló ismereteink, az ezeket feldolgozó résztanulmányok, sőt könyvek, másrészt azonban a kultusz és az ideológiai kisajátítások már-már eltakarták az olvasó elől Petőfi igazi arcát. Az Osiris Monográfiák második kötete az irodalomtörténet-írásnak ezt a régi adósságát törleszti. Kerényi Ferenc a költő tudományos igényű kiadásának több mint egy évtizede szerkesztője és sajtó alá rendezője, több népszerű kiadás szövegének gondozója, számos emlékhely kiállításának rendezője. Négy évtizede foglalkozik a reformkorral és benne Petőfivel; most összegezhette tapasztalatait. Munkája kritikai életrajz. Tartalmazza a költő tüzetes biográfiáját, feltárja életműve keletkezéstörténetét, bemutatja egykorú fogadtatását, a Kiadások és értékelések című bibliográfiai esszében a recepció legfontosabb irányait is. Mivel a könyvben maradéktalanul érvényesül a régi igazság, hogy tudniillik a valóság mindig izgalmasabb a legszebb legendánál is, vélhetően újabb olvasókat és újraolvasókat toboroz Petőfi Sándornak.

Nyelv: magyar
Kiadó: OSIRIS KIADÓ.
Kiadás: 2008
Oldalszám: 564
Súly: 760 g
Méretek (sz-m-v): 152 x 203 x 33 mm
EAN 9789633899830
Szállítási idő jelenleg nem kapható

15.80 €
A kategória további kedvencei:
JIMMY BURNS - BECKHAM ÉS SPANYOLORSZÁG
JIMMY BURNS
BECKHAM ÉS SPANYOLORSZÁG


Egy újabb életrajz David Beckhamről, miután számtalan könyvből, a sport- és a ...


2.45 €
BÓTA GÁBOR - GYÉMÁNTOGRÁFIA
BÓTA GÁBOR
GYÉMÁNTOGRÁFIA


Gyámánt! Bizony az! Még hozzá a javából! Legalább 100 karátos, mondja Gyémánt ...


17.55 €
SZEGŐ ANDRÁS - ANTAL IMRE
SZEGŐ ANDRÁS
ANTAL IMRE


Showman volt? Bohóc volt? Műsorvezető volt? Televíziós személyiség volt? ...


10.50 €
WILPERT IMRE - DÜBÖRÖG A BASSZUS
WILPERT IMRE
DÜBÖRÖG A BASSZUS


E könyv szerzője már fiatalon - a hazai pop-rock " nagy korszakában, mint szerkesztő ...


9.45 €
VELNER ANDRÁS - JEDLIK ÁNYOS
VELNER ANDRÁS
JEDLIK ÁNYOS


Velner András 1961-ben született Iregszemcsén. Az általános iskolát ...


4.20 €
FERNANDO MORAIS - A MÁGUS
FERNANDO MORAIS
A MÁGUS


A neves életrajzíró 2007 elején megkapta egy szinte szekrény méretű fekete láda ...


15.75 €
CHRISTIAN JACQ - MOZART II.
CHRISTIAN JACQ
MOZART II.


Christian Jacq négykötetes Mozart-ciklusának második részében 1779 januárjától ...


10.20 €
ORTUTAY GYULA - NAPLÓ 3. 1967-1977
ORTUTAY GYULA
NAPLÓ 3. 1967-1977


Közel negyven év (1938-1977) naplóbejegyzései megmutatják, hogy a 20. század magyar ...


17.55 €
TOP 10 könyv
Akciós könyvek
 
Akciós könyvek