SZEMERE GABRIELLA

PETS AND PLAY - GYEREKJÁTÉK AZ ANGOL! 7.

A könyv és a 12 perces rajzfilm óvodás és kisiskolás gyerekeknek szól. A nyelvtanulást nem lehet elég korán kezdeni. Az egészen kis korban elkezdett nyelvtanulás során a gyerekek hamar megtapasztalják, hogy egy fogalmat több szóval is ki lehet fejezni, így gondolkodásuk rugalmasabb, elvonatkoztató képességük jobb lesz, s ezáltal fejlődik az intelligenciájuk. A rajzfilmek és a képeskönyvek két kisgyerek kalandjait mesélik el, akik megtalálják Ziggyt, a papagájt, és megtanítják beszélni. Sok-sok kalandjuk során a madár megismeri a betűket, számokat, színeket és egyéb hasznos szavakat. Az egyenként 12 perces rajzfilmekkel a gyerekek egyre jobban elsajátítják az angol nyelvet, ha pedig már tudnak olvasni, akkor a könyvben végigkövethetik az adott történetet, amiben egy kis szótár is segítségükre lesz. A sorozat 10 kötetből áll. A könyvek és filmek egymástól függetlenül is élvezhetők, ugyanakkor a bennük lévő tudásanyag egymásra épül. A rendszeres Time for English-mesefogyasztás a legjobbkor és a legjobb módon, ráadásul élményszámba menően kínál biztos angoltudást a kisgyerekeknek. A korai nyelvtanulásnál a gyerekeknek még nem szükséges nyelvtant, kiejtést tanulniuk, az is elég, ha dalokat, verseket, szavakat ismételgetnek. A sok ismétlésnek köszönhetően egyre jobb lesz a kiejtésük, pontosabb a szóhasználatuk, ezáltal felszabadultabban használják majd a nyelvet a tudatos nyelvtanulás során, az iskolában is. A könyvben található DVD-n angol és magyar felirat is választható, a karaoke-dal pedig még több szórakozást ígér a gyerekeknek. Könyv, rajzfilm és szótár egyben!

Nyelv magyar
Kiadó CENTRAL KÖNYVEK
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 32
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 444 g
Méretek (Sz-M-H) 215-290-8
EAN 9789633412114
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Immun - A rendszer, amely megóv minket
-9%
Philipp Dettmer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
Megtalált élet
-9%
Ordódy Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
9,10 €
Iron Flame
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
Semmi több - Langdon Gibson #1
-9%
Anna Todd
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Az erőd - A győzelem városa 1.
-9%
Adrian Goldsworthy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Görcs (képregény)
-9%
Raina Telgemeier
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Amit magunk mögött hagyunk - Ennek a rosszfiúnak nem jár a boldog befejezés
-11%
Lucy Score
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
18,96 €
Timur, a hódító
Benkő László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,00 €