CSABAI LÁSZLÓ

SZÁRAZ ÉVSZAK

Motoros siklóernyő köröz aggasztóan alacsonyan a folyóparti fák fölött. Egy embert minden indok nélkül megvernek és lelöknek a kompról. A villámfényben felbukkanó diáklány kísérteties nyomai a külvárosi villamosmegállótól egy másik földrészre vezetnek. Egy lánynak szeretkezés után mindig pokolian megfájdul a feje, mégsem képes abbahagyni a titkos találkákat. Csabai László két Szindbád-regény után megjelenő új könyvében páros novellák (a szerző szavaival élve duovellák) szerepelnek, melyek párhuzamos történetekként összefutnak a nem is oly távoli végtelenben. Az elbeszéléspár darabjai között többféle kapcsolat lehetséges: a másodikban folytatódik az elsőben elkezdett történet, ugyanazon a helyszínen játszódik a két sztori, néhány epizód azonos, esetleg az első elbeszélés egyik mellékszereplője a másodikban főszereplővé lép elő. Az olvasás ezúttal is izgalmas nyomozás: minden apró motívumnak jelentősége van, és a könyvben előre haladva egyre inkább megerősödik bennünk a sejtés, hogy valami nagy és sötét titok lappang mindennek a háttérében.

Nyelv magyar
Kiadó MAGVETŐ KIADÓ KFT.
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 344
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 460 g
Méretek (Sz-M-H) 130-205-22
EAN 9789631429008
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Anya, hagyjál már! - A világ legfontosabb kérdéseiről kamaszoknak /Anya hagyjál már!-sorozat
-10%
Marnie Willow
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Nézd csak! Mik ezek? - A tanyán
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
Álmoskönyv
-10%
Krúdy Gyula
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Soha
-10%
Ken Follett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
The Hate U Give - A gyűlölet, amit adtál
-50%
Angie Thomas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
5,72 €
Gaston érzelmei - Aggódom
-10%
Aurélie Chien Chow Chine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,10 €
7,29 €
Szivacskönyv - Színek
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,00 €
Marvel Szuperhősök kalandjai 3. - A jégóriások köztünk járnak! (képregény)
-10%
Mario Del Pennino
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €