FELLINGER KÁROLY

Szélkergető, kerek köpeny

„Régebbi verseimben leginkább a kompozícióra vigyáztam, ma játékosságra, tömörségre törekszem…” vallja Fellinger Károly, akinek „Szélkergető, kerek köpeny” című új könyve már−már egyenes folytatása a gyermekol− vasók körében osztatlan sikert aratott „Fűhárfa”−nak. Ugyanis ez a régen megfogalmazott „játékosság, tömörség” követhető nyomon új kötete majd minden versében. „Versei népdalszerűek, zeneileg kimunkáltak, hagyományosak és modernek egyszerre” – állapította meg róla előző kötetei kapcsán Szeberényi Zoltán. Új könyvére mindez hatványozottabban érvényes. Voltaképpen a játék világa tágul ki Fellinger költészetében, így a tárgyak mellé a szavak is bevonulnak a gyermek játszóterére, életébe. A rím és a ritmus öröme. Fellinger Károly kötete ilyen felszabadult örömet, játékosságot sugároz. A költő nem hajol le a gyermekhez, rossz felnőttként nem gügyög, nem selypeg neki, hanem maga is átváltozik gyermekké, és a gyermekképzelet lobogó színeiben látja és láttatja témáját, mondandóját. A gyermeki egyszerűséget utánozza le, de talán pontosabb, ha azt mondjuk: ölti magára. Fellinger szinte tökéletesen azonosul a gyermeki világgal. Éppen ezért minden versét azonnal megérti és magáénak érzi a gyermek. Megérti, mert Fellinger verseiben nincs semmi erőltetettség, semmi üres fontoskodás, mivel úgy tekint a gyermekre, mint embertársára. Vagyis úgy, mint ahogyan csak az láthatja, akiben magában is épségben maradt meg a gyermek. Fellinger Károly „Szélkergető, kerek köpeny” című kötete föltétlenül hozadék, erősítője gyermekirodalmunknak; s akik a szépre, jóra fogékony szívvel közelednek verseihez, mindenképpen örömüket lelik majd könyve tartalmában. A kötetet Béres Csilla kedves, hangulatos rajzai teszik még teljesebbé. Tóth Elemér

Nyelv magyar
Kiadó LILIUM AURUM
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 118
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 444 g
Méretek (Sz-M-H) 170x240
EAN 9788080623739
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Klasszikusok magyarul-angolul: Robinson Crusoe
-10%
Daniel Defoe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
A pénz királynői
-10%
Davinia Tomlinson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
One of Us is Back
Karen M. McManus
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,95 €
Sári és a sün
-10%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Esküvő elvitelre
-10%
Zakály Viktória
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
A rejtett ösvény
-10%
Karen Swan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Így írtok ti - Gyűjteményes kiadás - Athenaeum 180
-10%
Karinthy Frigyes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Harry Potter és a félvér herceg 6. /Puha (új kiadás)
-11%
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €