Bolberitz Pál - Eperjes Károly

Thália és teológia

A könyv két, Istenben gyökerező, hívő ember, Bolberitz Pál, a filozófia professzora és Eperjes Károly színművész párbeszéde. A beszélgetés három téma körül csoportosul: Az első rész történelmi, társadalmi kérdéseket érint. Szóba kerülnek itt a XX. és a XXI. század főbb irányzatai, jelenségei, ezek gyökerei, valamint Magyarország lelki-szellemi állapota, a nemzet fogalmának aktualitása és értelmezése. A második rész az emberrel foglalkozik. Szóba kerülnek a félelmek, az egyén és a közösség viszonya, szó esik a boldogságról, a reményről, értékrendről és erkölcsről, létünk mozgatórugóiról, céljáról és mindarról, ami emberségünket meghatározza: gondolkodásról, vágyakról, tudatos és ösztönös cselekvéseinkről. Végül a harmadik rész a hittel, illetve az egyházzal kapcsolatos kérdéseket érinti: vajon kicsoda Isten a ma embere számára, mit jelent az üdvösség, a kereszténység, valamint szóba kerül a katolikus egyház történelme, annak tanulságai, az egyház társadalmi szerepe, feladata, felelőssége, megújulása, a papság és a szervezet jövője.

Nyelv magyar
Kiadó VÁLASZ KÖNYVKIADÓ KFT.
Megjelenés éve 2003
Oldalak száma 132
Kötés típusa Keménytáblás
Súly (g) 296 g
Méretek (Sz-M-H) 140x230
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Szonja ügynök
-9%
Ben Macintyre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Nagy rajziskola mindenkinek
-9%
Walter Foster
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
A János vitéz-kód (új kiadás)
-9%
Szabó Borbála
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
Pom Pom meséi /Bátor Tintanyúl
-9%
Sajdik Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,97 €
Egy zizi naplója 11. - Cserediák
-9%
Rachel Renée Russell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,33 €
Utas és holdvilág - Ifjúsági könyvek
Szerb Antal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
Királyi vérvonal /Kolumbusz - Egy trónörökös második élete
-80%
Nemere István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
1,95 €
Irodalmi szemle 2023/3
-9%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
2,28 €