SZERGEJ LUKJANYENKO

VILÁGOK ŐRE

Kirill, a teljesen átlagos, hétköznapi moszkvai fiatalember egy nap arra ér haza, hogy lakásában egy idegen nő lakik, aki ráadásul okmányokkal tudja igazolni, hogy már három éve övé a lakás. Az értetlen férfit végül rendőrök vezetik el. Munkahelyén azt állítják, a nevét sem hallották soha. Az összes hivatalban csak az idegen nő neve szerepel minden iraton. Kirillt a barátai, ismerősei egyik napról a másikra elfelejtik, mintha sosem látták volna. A személyi igazolványa is megsemmisül. Mikor végleg kilátástalanná válik a helyzete, egy ismeretlen felhívja a mobilján, és új munkát ajánl neki, amolyan vámtisztviselői feladatot – egy más világokba vezető átjárónál. Kollégái, a „funkcionálisok” rendkívüli képességekkel rendelkeznek: szinte legyőzhetetlenek, sebeik villámgyorsan begyógyulnak, a betegségek elkerülik őket, lényegében csaknem halhatatlanok. Az egyedüli bökkenő: nem távolodhatnak el néhány kilométernél messzebbre állomáshelyüktől. És hogy mik ezek a más világok? Egy nagyszabású kísérlet részei, amelyben az embereknek a laboratóriumi fehéregerek szerepét szánták. Vajon szembeszállhat-e egyetlen ember egy ekkora tervvel? Van-e esélye megmenteni az emberiséget – vagy akár csak saját magát? Az Őrség- és az Ugrás-könyvek Európa-díjas szerzőjének újabb regénye sem okoz csalódást rajongói egyre növekvő táborának, hiszen ismét megkapó közvetlenséggel mesél egy emberfeletti körülményekkel szembesülő kisember hőssé válásáról.

Nyelv magyar
Kiadó METROPOLIS
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 370
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 370 g
Méretek (Sz-M-H) 125-205-25
EAN 9786155158001
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Winnie újra seprűn
Korky Paul
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,00 €
Berci megtanul biciklizni - Barátom, Berci 12.
-9%
Christian Tielmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,55 €
Cukorbetegség és fogyás - Az orvos, a dietetikus és a sport szakedző tanácsaival
-9%
Dr. Fövényi József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,00 €
14,56 €
Piszkos gének - Egészségjavítás és betegség- megelőzés a géntisztítás úttörő módszerével
-9%
Dr. Ben Lynch
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Elvesztett társaink - Szeretetteljes gondviselés a gyászunk feldolgozásához
-9%
Jeffrey Moussaieff Masson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
HÁBORÚ MIÉRT DÚL HÁBORÚ UKRAJNÁBAN?
János Zolcer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,99 €
Disney Hercegnők: Csodálatos évszakok - Kedvenc kirakóskönyvem
-9%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
8,06 €
Firenze /Berlitz barangoló
-9%
Berlitz Útikönyvek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,75 €
10,70 €