VISSZA AFRIKÁBA

Körkép egy afrikai főváros mindennapi életéről. Hogyan közlekedünk, telefonálunk, ismerkedünk, vásárolunk, eszünk, barátkozunk vagy rendezzük nézeteltéréseinket? „Könnyen megeshet, hogy utoljára járok ezen a földrészen. Mindenesetre búcsúzom. A soha többé érzéséhez, ahogy múlnak az évtizedek, az ember lassan hozzászokik, ahhoz a zsibbadáshoz a szíve táján, amit már alig lehet fájdalmasnak nevezni. Még jelen vagyok, de már nosztalgikus. A rámtörő érzelmességet öniróniával enyhítve próbálom Monique tudomására hozni, aki nagyon jól érti, nem kell mentegetőznöm. Ismét kedvenc témánkról, Afrikáról és a hozzá fűződő viszonyunkról beszélünk. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz Afrika húsz év múlva, mondja Monique, én is, válaszolom lelkesen és hirtelen észbekapok, hogy akkor már nyolcvanéves leszek. Monique fölnevet, visszajössz te akkor is, itt találkozunk, jó? Jó. A Kőzel Afrikához folytatása A nigeri bozótfalu hajdani óvónője visszatér Afrikába. Ezúttal Csádba hívják újságírást tanítani mozgássérülteknek, akik a csádi állami rádióban heti műsoridőt kaptak. Körkép egy afrikai főváros mindennapi életéről. Hogyan közlekedünk, telefonálunk, ismerkedünk, vásárolunk, eszünk, barátkozunk vagy rendezzük nézeteltéréseinket? Milyen az állami rádió és a magánsajtó, a civil szervezetek élete, a kibontakozó irodalom, a különféle vallások világa NDjamenában, a háborúk dúlta „nyugalom városában? Milyen az, ha az európaiak fejlesztik az afrikaiakat, és milyen a demokratára: a demokrácia néhány elemével enyhített diktatúra? Rádiós leckeórák és piaci jelenetek, sajtóperek és szerelmi bonyodalmak, női sorsok és gyerektörténetek sorakoznak egymás után ebben a kötetben, amelyben újságírók és fiatal költők, rapénekesek, mozgássérültek, katolikus apácák és iszlám univerzalisták. férfiak, nők