SIR BERNÁTH HEGYI

WATSON, A NYOMOZÓKUTYA

A szerző, aki a szakmában ismert nyomozó, számos könyv írója, ezúttal megkívánja őrizni inkognitóját. Erre minden oka meg is van, hiszen az emberi társadalom ügyefogyottságát a kutyák szemével mutatja be kíméletlen iróniával. A bűnözés világába kalauzoló alvilági történet főhőse nem véletlenül viseli a beszédes Watson nevet. Ő az, aki képzett négylábú nyomozókutya létére gazdája, Albert detektív szolgálatába szegődve agyafúrt bűnözők leleplezésében, és elfogásában nélkülözhetetlen szerepet kap többnyire saját magától. De amikor gazdája bajba kerül, habozás nélkül mozgósítja a kutya-detektíveket és a cél érdekében a kutyák alvilágát, az a másik kutyavilágot. Az eredmény nem kétséges: győz a legyőzhetetlen igazság. A gyilkos rács mögé kerül, a kutyák emberszemlélete azonban marad: faragatlan, humortalan, idétlen, ügyetlen, leleplezést érdemlő tisztességtelen alakok vagyunk, akikre vigyázni kell, akiket mindenek ellenére szeretni is érdemes. Hiszen kétlábon járunk, és legnagyobb szórakozásunk az, hogy a kutyaszart összegyűjtsük. A kutyatársadalom szerint nem a kutyaszar a legnagyobb kincs, amivel ők bennünket gazdagíthatnak hanem valami más. Sir Bernáth Hegyi kutya-regénye, vicces, humoros, az emberre nézve kutya egy történet, amelyben Watson nyomozó társai még Ugata Kriszti, Virágágyás kisasszony, Herr Roth Weiller és még sokan mások. Csak hogy jobban láthassuk magunkat, mi kutya-teremtette emberek megvillan a történet végén egy Colombo handnagy, meg egy Kojak mesternyomozó is. Akinek van humora hozzá azért olvassa, akinek nincs, azért.

Nyelv magyar
Kiadó NORAN LIBRO KIADÓ
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 220
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 228 g
Méretek (Sz-M-H) 135-195-16
EAN 9786155513091
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Gwendy és a varázsdoboz - Európa Kapszula Könyvtár
-10%
Stephen King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,90 €
Phaidón - Helikon Zsebkönyvek 120.
-10%
Platón
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,90 €
Geronimo Stilton: A riporter - A patkányharcos álarca (képregény)
-10%
Dario Sicchio
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €
5,27 €
Jógalégzés - Légzésfejlesztés a gyakorlatban - Az ősi bölcsesség alkalmazása a modern világban
-10%
Patrick McKeown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Kistestvérem lesz - Most már tudom!
-10%
Dr. Catherine Dolto
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
Whitney Houston - A hang - Always Love You
-10%
Hanna Faber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
Krimi Riminiben
-10%
Fejős Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Szókártyák angol nyelvből B1 szinten /Újrakezdőknek és középhaladóknak
-10%
Felvégi Zsuzsanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,30 €
15,57 €